Csonkítással fenyegettek meg egy nagykátai rendőrnőt
Csonkítással fenyegetett egy rendőrnőt (Képernyőfelvétel: Nemzeti Védelmi Szolgálat / Facebook)

Még aznap elfogták azt a férfit, aki a közösségi médiában csonkítással fenyegetett meg egy nagykátai rendőrnőt. A posztját követő néhány órán belül már kattant a kezén a bilincs – számolt be róla a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) közösségi oldalán pénteken.


Mint írták, az NVSZ a védelmi feladatából adódóan a korábban elkövetett hivatalos személy elleni erőszakos bűncselekményeket folyamatosan figyelemmel kíséri. – Ez azt jelenti, hogy azokban az esetekben, amikor a gyanúsított tartózkodási helye ismeretlen, védelmi tisztjeink a rendelkezésre álló eszközök segítségével megpróbálják beazonosítani az illető hollétét. Így került az NVSZ látókörébe az a 29 éves tápiósági lakcímű, de ismeretlen helyen tartózkodó férfi, aki többször tett közzé olyan zavaros megfogalmazású posztokat az egyik közösségi oldalon, amikben hol a TEK-et, hol a BRFK-t fenyegette – fejtették ki.

Arra is kitértek, a férfi néhány napja tett közzé egy olyan már konkrétabb tartalmú posztot, amelyben a Nagykátai Rendőrkapitányság bűnügyi vizsgálóját fenyegette bántalmazással, illetve csonkítással. Emiatt fordult az NVSZ-hez a Nagykátai Rendőrkapitányság vezetője 2023. augusztus 23-án. A 29 éves férfi, – akivel szemben korábban többször intézkedett a rendőrnő – felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll, ellene több erőszakos bűncselekmény, többek között hivatalos személy elleni erőszak miatt folyt büntetőeljárás. Mindezek mellett a Nagykátai Rendőrkapitányság és a Központi Nyomozó Főügyészség is körözte. – A Nemzeti Védelmi Szolgálat védelmi tisztjei beazonosították a gyanúsított tartózkodási helyét, és még aznap Budapest IX. kerületében a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársainak segítségével elfogták, majd a Baracskai Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították. A tápiósági férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak előkészület vétség elkövetésének gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indított eljárást – jelezték.