Csurran, cseppen Gálvölgyi-módra
Gálvölgyi János (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

„Lassan már 8 éve én vagyok az ország fasza! Csak annyit kellett kiabálni, Ruszkik haza!” ezzel a részlettel indul Majka Csurran, cseppen című számának dalszövege, amit Gálvölgyi János szavalt el az RTL Házon Kívül című műsorában.

Az erről hírt adó 444.hu fölidézi, hogy Majoros Péter Majka dala komoly visszhangot váltott ki megjelenése óta: először a volt munkaadója, a TV2 Majkát „olcsó rapribancnak” nevezte, majd Majka azt írta a Facebookon, hogy egyik oldalhoz sem akar besorolni, a dalával csak szórakoztatni szeretett volna. Napokkal a megjelenés után egy hódmezővásárhelyi cukrászdában megjelent a Bindzsisztán szelet, Majka pedig jelezte, hogy nem járult hozzá ahhoz, hogy „a védjegy bejegyzés alatt lévő Bindzsisztán szó használatához, ezáltal a termék értékesítéséhez”, illetve a róla készített fotó használatához sem. Először perrel fenyegetett, majd azt írta, maradjon közkincs a Bindzsisztán szó.