
Már az ördög ügyvédje néven elhíresült ügy tettesének tartja a Fővárosi Főügyészség azt a jogász végzettségű személyt, akit eddig bűnsegédnek gondoltak – írta a szervezet közleményében kedden. Ugyan nem nevezték meg az illetőt, de a 24.hu úgy értesült, a DK-s Czeglédy Csabáról van, aki ezt meg is erősítette. Emlékezetes, Borkai Zsolt volt győri fideszes polgármesterről egy ördög ügyvédje elnevezésű blog hozott nyilvánosságra felvételeket még 2019 októberében, amin az látható, a politikus egy adriai jachton orgiázik. Az ügybe Borkai belebukott.
Digitális bizonyítékokra hivatkoznak
A Fővárosi Főügyészség közleménye arra is kitért, a rendelkezésre álló adatok alapján a jogász végzettségű gyanúsított hozta nyilvánosságra az ügy tárgyát képező kompromittáló videófelvételt, amely különleges személyes adatokat tartalmazott, és amelynek nyilvánosságra kerülése a felvételen szereplő személyeknek jelentős érdeksérelmet okozott. – A megalapozott gyanú módosítását a nyomozás során beszerzett újabb adatok, így pl. a nyomozó hatóság által külföldről beszerzett digitális bizonyítékok alapozták meg – tették hozzá.
Egyébként az ügyben egy másik nyomozás is folyik zsarolás miatt, ezt a fentitől elkülönítve kezelik.
Czeglédy szerint sajnos nem ő volt
Czeglédy a 24.hu megkeresésére azt mondta: „Lehet, hogy a baloldalon még szimpatikus is lenne, ha kiderülne, hogy én vagyok az ördög ügyvédje, de sajnos ki kell ábrándítanom mindenkit, nem én álltam a Borkait megbuktató blog mögött”. A politikusa azt is állította, a nyomozók tavasszal azt mondták neki, hogy a jelenleg „Az ördög ügyvédje” nevű Facebook-oldal kezelője Győr-Moson-Sopron megye területére koncentrálva hirdetést kért, a hirdetés költségét pedig Czeglédy bankszámlájával fizették. Ekkor őt bűnsegédként elkövetett személyes adattal visszaélés vétségével, valamint bűnsegédként elkövetett különleges személyes adattal visszaélés vétségével gyanúsították meg.
Czeglédy a 24.hu-nak azt is megerősítette, kedden bent volt a rendőrségen és meg is gyanúsították, ám állítja, semmilyen új bizonyítékot nem hoztak fel az ügyben a hatóságok. A politikus szerint egyébként a rendőrség kifejezetten az ügyészség felszólítására döntött úgy, hogy meggyanúsítja őt.
Érdekesség, hogy éppen kedden, ma van a szexbotrányába belebukó Borkai születésnapja, ennek alkalmából fideszes utódja, Dézsi Csaba András köszöntötte is.