Demszky gondolkodik, hogy újra beszáll a politikába

Demszky gondolkodik, hogy újra beszáll a politikába

Szamizdat-korszak., 1987 Az asztalnál Tamás Gáspár Miklós, tőle jobbra Demszky Gábor, a kép szélén Lányi András (Fotó: Fortepan/Hodosán Róza)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Gondolkodom, hogy ismét beszállok a politikába – erről beszélt Demszky Gábor a 24.hu-nak adott nagyinterjújában. Az egykori SZDSZ-es főpolgármestert – mint mondta – a pártok nem érdeklik, de függetlenként hajlandó lenne elindulni. Habár döntés még nincs, de ha lenne mögötte „intellektuális és tárgyi erő”, megfontolná, hogy induljon a jövő őszi önkormányzati választáson főpolgármesternek.

A fővárost 1990 és 2010 között húsz éven át vezető politikus ráadásul azt mondja, tudja is, hogy jelenleg, a harmadik kétharmad után mit kell tenni. – Meg kell ölni a fenevadat – mondta, a fenevad alatt pedig magát, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét (NER) értette. Demszky Gábor szerint ma nincs demokrácia, már csak azért sem, mert „az ellenzék idomult a rendszerhez, partner ahhoz, hogy demokráciát játsszunk ott, ahol nincs demokrácia”.

A teendő pedig szerinte: kivonulni a parlamentből és visszahozni a nyomtatott szamizdatos módszereket. A papír ugyanis elér olyanokhoz is, akik internetet nem használnak. De ez még csak a kezdet, lakásokon szervezett szabadegyetemeket is tartana, Heller Ágnes például már tartott nála három előadást. Emellett Kenedi Jánossal könyveket adnak majd ki undergroundban, a lakásán lesz kutatóhely és butik.

„Legyalulták a vidéki nyilvánosságot" - Magyar Hang

Hogyan lehet áttörni a központosított propagandán? Beszélgetés L. László Jánossal, a Nyomtass te is! projekt vezetőjével.

//cdn.embedly.com/widgets/platform.js

– Ha Orbán azt mondja, hogy mocskos migránsok, mi azt mondjuk, nem, (...), félre a migránsozással, nekünk Európa a fontos! – valahogy így foglalta össze az üzenetüket.

Az interjúból az is kiderül, hogy Demszky Gábor egy öregebbre cserélte tizenéves autóját, milliókért adta el szamizdatos archívumát, a pártok pedig szerinte azért lopnak, mert a hivatalosan járó pénzből nem lehet politikát csinálni.