DK: A Tisza a Fidesszel együtt kéz a kézben tolja le Budapestet a szakadékba
Déri Tibor (Fotó: Déri Tibor / Facebook)

– A Tisza ma gyáva módon megfutamodott. A Fidesz kottájából játszanak – és együtt kéz a kézben tolják le Budapestet a szakadékba – és közben megpróbálják puccsolni Karácsony Gergely főpolgármestert – erről posztolt a fővárosi DK frakciójának tagja, Déri Tibor a közösségi oldalán, miután a két nagy párt képviselői miatt határozatlan lett a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése. 

Déri úgy látta,„ a fővárosi költségvetésről, túléléséről döntött volna ma a közgyűlés, de a Tisza Párt inkább kiadott egy sajtóközleményt, és otthon maradt. A közleményükben mindenki hibás, kivéve ők. A Fidesz, a főpolgármester, a múlt, a jelen, a jövő. De egy dolgot elfelejtenek: egy várost nem lehet kívülről vezetni. És nem lehet megmenteni azzal, ha közben cserbenhagyjuk.Ez nem új politika. Ez pontosan ugyanaz a képmutatás, amit eddig is ismertünk – csak most új csomagolásban. A nagy hang és a nagy mellény mögött semmi más nincs, csak az a politikai számítás, hogy ha ők nem irányíthatják a várost, akkor inkább ne működjön.És ebben – akár akarják, akár nem – a Fidesz partnerei lettek. Ma, amikor nem jöttek el, valójában ők is ugyanazt tették, amit a Fidesz: blokkoltak. És így együtt teszik tönkre Budapestet″.

A politikus szerint a Tisza „álmodhat” arról, hogy „ma ők adnák a főpolgármestert”, de ma nem kampány van, hanem válság. – És válságban nem az számít, ki kiabál hangosabban a partvonalról – hanem az, ki mer dönteni, felelősséget vállalni, akkor is, ha nem tökéletesek a körülmények.Ez a város nem díszlet. Nem reklámtábla. Ez a város milliók otthona. És nem lehet a sorsa attól függő, hogy valaki épp megsértődött-e.A ki távol marad, amikor dönteni kell, az nem megoldást keres – hanem rombol. Aki nem vesz részt, az nem ellenzék. Az csak díszlet a Fidesz hatalmi játékában – vezette le. Posztját azzal zárta, hogy Budapest ennél többet érdemel, és ők nem fogják hagyni, hogy ez a város a „politikai hiúság és gyávaság áldozata legyen”.