
Az MTI annak a közleményünknek a kiadását is visszautasította, amely arról szólt, hogy pert nyertünk az MTI ellen, mert nem adták ki az arról szóló közleményünket, hogy pert nyertünk az MTI ellen – írta lapunknak is megküldött közleményében a Demokratikus Koalíció. Mint írják: „A Távirati Iroda arra hivatkozott, hogy a közlemény sérti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, holott bírósági ítélet mondta ki, hogy az MTI nevezhető kézivezéreltnek.”
A DK szerint az MTI által visszautasított közleményük így szól:
Az MTI az arról szóló közleményünket sem adta ki, hogy pert nyertünk az MTI ellen, mert nem adták ki az arról szóló közleményünket, hogy pert nyertünk az MTI ellen
A Demokratikus Koalíció újabb pert nyert az MTI ellen. A Távirati Iroda ugyanis korábban megtagadta, hogy közzétegye „A Demokratikus Koalíció pert nyert a kormány által kézivezérelt MTI ellen” című közleményünket, arra hivatkozva, hogy az sérti a közmédia jó hírét. A bíróság most arra kötelezte az MTI-t, hogy felületükön tegyék közzé a fenti közleményt, az ítélet szerint tehát a Távirati Iroda nevezhető kézivezéreltnek, az MTI köteles lesz saját magáról leírni a valóságot.
A Demokratikus Koalíció elkötelezetten kiáll a hazugságok, az állami propagandagyár ferdítései és a központi cenzúra ellen, ezért továbbra sem fogjuk szó nélkül hagyni, ha el akarnak hallgattatni bennünket, vagy hazudnak rólunk. A 2022-es választás után pedig meg fogjuk szüntetni a kormány által kézivezérelt MTI és MTVA agymosó munkásságát.