DK: Hódmezővásárhely polgármesterével szívesen beszélgetünk a város ügyeiről, de csak arról
Márki-Zay Péter polgármesterként elnökli a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülését. Forrás: Hódmezővásárhely MJVÖ/Csirák Dalma

A Demokratikus Koalíció rövid közleményben reagált arra, hogy Márki-Zay Péter vasárnap bejelentette, a Mindenki Magyarországa Mozgalom nem támogatja a következő időközi választásokon a párt jelöltjeit.

Hódmezővásárhely polgármesterével szívesen beszélgetünk Hódmezővásárhely ügyeiről, de csak arról, ugyanis korábbi országos politikai szerepvállalása és megszólalásai minden idők legnagyobb fideszes kétharmadához vezettek – írta Barkóczi Balázs, a DK szóvivője, országgyűlési képviselője.

Márki-Zay Péter sajtótájékoztatóján azt mondta, ennek oka, hogy a DK többször ráindult ellenzéki jelöltekre, a megállapodás ellenére. Az ellenzéki szavazatok megoszlása a Fidesz leváltásának akadálya lehet – tette hozzá. De azt is leszögezte, hogy ettől függetlenül az összefogásból adódó kötelezettségeket teljesíteni fogják. Emellett több okból is bírálta Gyurcsány Ferenc DK-elnököt.

Márki-Zay Péter: A DK jelöltjeit nem fogjuk támogatni a következő időköziken
Magyar Hang

Márki-Zay Péter: A DK jelöltjeit nem fogjuk támogatni a következő időköziken

Azzal indokolta, hogy a Demokratikus Koalíció többször ráindult ellenzéki jelöltekre, Gyurcsány pedig nem akart nyerni áprilisban. A DK reagált a bejelentésre.