
Helyi civilek már készülnek Persztegen, ahová kedden megy Nagy István agrárminiszter. „Tiszta levegőt, tiszta vizet, szüntessék meg a dögtelepet” címmel szervezik a megmozdulást, amelyre a plakátjuk szerint legalább 800 ember várnak. Mint ismert, tíz napja a hatóságok úgy döntöttek, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt újabb állatokat a rábapordányi telepről a Pereszteg határában lévő, állami tulajdonú ATEV-telepre, azaz egy körülbelül 30 éve lezárt, korábbi dögkútra szállítják.
A lakosság többször is hevesen tiltakozott a dögkút ellen: szerveztek élőláncot, de lakossági fórumon is bíráltak a helyiek az intézkedéseket, mert nem értik, miért a fertőzött teleptől hatvan kilométerre lévő dögkútba hozzák a tetemeket. Egyik este sötétben vagy száz civil bejutott a területhez vezető útra, két órára megbénították a kamionforgalmat, de végül a hatóságok többszöri felszólítására mindenki hazament. Azóta a kedélyek valamelyest megnyugodtak, a telepet 1400 méteres kerítéssel kerítették körbe. Hasonló esetben azonban múlt szerdán hiába próbálta nyugalomra inteni Nagy István agrárminiszter Bábolnán mindazokat, akik az ellen tiltakoztak füttyszóval és bekiabálásokkal, hogy a miniszter utasítására náluk földelik el a Dunakilitin és Darnózselin a száj- és körömfájás miatt leölt 3500 szarvasmarha tetemét.
– Jelenleg is zajlanak az utómunkálatok a település határában létesített dögkúton – tájékoztatta a Magyar Hangot Sellei István, peresztegi polgármester. Mint lapunknak elmondta, a helyszínen a tetemek folyamatos mozgatásával és ideiglenes földrétegek pótlásával igyekeznek gyorsítani a bomlási folyamatokat, mindaddig, amíg a gázképződés teljesen meg nem szűnik. Ezt követően két-három méter vastag végleges földzárás készül majd a területen. A helyszínt szigorúan őrzik, illetéktelenek nem léphetnek be. A polgármester határozott célja, hogy a jövőben ne érkezzenek újabb tetemek a telepre, aggályait és a helyiek tapasztalatait személyesen is megosztja majd az agrárminiszterrel. Sellei István szerint az egykori dögtér – amelyet régen betegségekben elhullott állatok tetemeinek elhelyezésére használtak – nem alkalmas újabbak befogadására, különös tekintettel a fertőzésveszélyre és a környezetkárosító hatásokra. Elmondása szerint bár a döntéshozatalban nincs szerepe, mivel állami területről van szó, ő mindent megtesz annak érdekében, hogy Pereszteg védelmében fellépjen, és felhívja a figyelmet az ilyen döntések kockázataira. A helyeiket lapunkon keresztül arra kérte, hogy a miniszteri látogatás során tartsák tiszteletben a vendéget, mert a párbeszéd most fontosabb a tiltakozásnál.
Holpár Csaba, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt soproni képviselője a Magyar Hangnak az mondta, a helyi vezetés próbálja nyugtatni az embereket, de vannak problémák, a szél például az új lakópark felé viszi a bűzt. Nyugtalanítónak nevezte azt is, hogy a mintegy héthektáros állami területnek a csak a töredékét használták fel eddig dögkútként, az emberek tehát tartanak tőle, hogy újabb tetemeket visznek majd oda. Mint mondta, a környéken többen tartanak marhát, félnek tőle, hogy a nyakukra hozzák vírust, aminek egyébként két és fél hét a lappangási ideje. – Reméljük, hogy a miniszter olyan válaszokat ad majd, hogy csillapodnak a kedélyek, de erre kis esélyt látok – mondta a politikus.