
Magyarország dohai nagykövetségének a vezetésével bízta meg Áder János köztársasági elnök Korom Ferencet, akit még május végén felmentett a Magyar Honvédség parancsnoki posztja alól.
Az egykori főparancsnokot Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter javaslatára nevezte ki az államfő a közel-keleti Katar országának fővárosában található nagykövetség vezetésére – derül ki a Magyar Közlöny csütörtök esti számából.
A Honvédelmi Minisztérium korábban azzal indokolta Korom menesztését, hogy ő maga kérte saját felmentését, amit azzal indokolt, a Magyar Honvédség előtt álló új feladatok más típusú vezetőt kívánnak. Korom utódja Ruszin-Szendi Romulusz lett, jelenleg is ő a Magyar Honvédség parancsnoka.