
Orbán Balázs hivatalosan is megkapta a doktori címet, miután az ELTE Egyetemi Doktori Tanácsa január 30-ai ülésén odaítélte neki – vette észre a döntésről szóló jegyzőkönyvet az ELTE honlapján a 444.
A miniszterelnök politikai igazgatója még tavaly december 3-án védte meg doktori disszertációját az ELTE jogi karán, ami azért kapott nagyobb médiafigyelmet, mert Rácz András egyetemi tanár plágiummal vádolta meg Orbánt. Azt állította, hogy a doktorjelölt hivatkozás nélkül emelt át 9 oldalnyi szöveget Árpási Botonddal közösen jegyzett cikkéből. Orbán Balázs akkor arról beszélt, a hivatkozással nem volt probléma, szerinte méltatlan vádak érték őt. Dolgozatának hitelessége mellett kiállt Trócsányi László volt igazságügyi miniszter és Varga Zs. András, a Kúria elnöke.
Ugyancsak ma, azaz pénteken derült ki, hogy Orbán Balázst áthelyezték, a politikai igazgató immáron nem Rogán Antal, hanem Gulyás Gergely apparátusába tartozik.