Dömötör Csaba: Hát csoda-e ezek után, hogy mindenki dühös?

Dömötör Csaba: Hát csoda-e ezek után, hogy mindenki dühös?

Dömötör Csaba (Fotó: Dömötör Csaba Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Joggal érezhetjük úgy, hogy átvertek minket, mert tavasszal még azt ígérték, hogy az energiára nem fogják kiterjeszteni az említett szankciókat, mégis megtették, és ennek következményeit elsősorban most nem Oroszország, hanem Európa szenvedi el – szögezte le a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában az MTI szerint.

Dömötör Csaba hangsúlyozta: a szankciók nem működnek, ezért irányváltásra van szükség. Hozzátette: ezért is döntött a kormány arról, hogy nemzeti konzultációt hirdet. – Ha sokan állunk ki a változás igénye mellett a szankciós politikában, akkor annak lesz eredménye pont úgy, ahogy a betelepítési terveket meg tudtuk akadályozni a korábbi konzultációkkal és az egyértelmű eredményt hozó népszavazással – jegyezte meg.
Kijelentette: nem további szankciókra, hanem a szankciós politika felülvizsgálatára van szükség.

Emlékeztetett: az Európai Bizottság elnöke még márciusban is arról beszélt, hogy majd 2027-re kell megszüntetni az orosz energiától való függőségünket és a német kancellár is azt mondta akkor, hogy szándékosan hagyták ki az orosz energiaszállítmányokat a szankciók közül, másképp ugyanis nem lehet biztosítani a fűtést, áramellátást, vagy éppen az ipar működését. A magyar országgyűlési választásokat megelőző versailles-i uniós csúcson is arról volt szó, hogy nem lesznek energiaszankciók – idézte fel az államtitkár. – Júniusban azonban minden megváltozott, olajszankciókról döntöttek és a magyar miniszterelnök kemény viták árán tudta egyáltalán elérni, hogy ezek ránk ne vonatkozzanak – mondta Dömötör Csaba. – És azzal a lendülettel ráfordultak a gázszankciókra is, a következmények ismertek, a gázárak elszálltak, rövid idő alatt két- háromszoros szintre emelkedtek – folytatta, majd kijelentette: „a szankciók belengetése és elfogadása miatti emelkedés sokkal nagyobb volt, mint ami a háború kirobbanása után közvetlenül történt” (bár azóta sincs érvényben semmilyen szankció az orosz gáz ellen – a szerk.).

Dömötör Csaba arról is beszélt: „minél lekezelőbbek a bürokraták, annál fontosabb, hogy mi viszont meghallgassuk az emberek véleményét”. Hangsúlyozta: minden európai ország megfizeti most a szankciós felárat, nálunk nagyobb és gazdagabb országok is és nincs ember Európában, aki a saját életében ne érezné ennek terheit. – Hát csoda-e ezek után, hogy mindenki dühös? – vetette fel, majd úgy folytatta: „mi is azok vagyunk, de a dühünket most cselekvéssé kell alakítani: a szankciós politika befuccsolt, ezért meg kell változtatni, ezt szolgálja a mostani nemzeti konzultáció”.

A szankciókról szólva rámutatott: vannak, amelyeket elfogadtak, ilyen például a ránk nem vonatkozó olajszankció és vannak, amelyeket belengettek, ilyen például a gázszankció. Dömötör Csaba szerint itt nagyon résen kell lenni már csak azért is, mert az elmúlt napok történései alapján most már nemcsak az ár a probléma, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán elég gáz Európában. – Gondolok itt az Északi Áramlatnál történt robbantásra – jegyezte meg.

Hozzátette: a Déli Áramlatnál is lehetnek problémák, mert karbantartási fennakadásokat jeleztek az elmúlt napokban. – Mindemellett vannak olyan hangok, amelyek a fűtőanyagokra, a nukleáris fűtőelemekre is kiterjesztenék a szankciókat vagy éppen a paksi bővítésre is – mondta. Hozzáfűzte: a paksi atomerőmű már most is az olcsóbb áram garanciája, mint ahogy a paksi bővítés is egy hosszú távú megoldást jelentene.

A konzultációval összefüggésben azt hangsúlyozta: a kérdések véglegesítése most zajlik. Hozzátette: az már biztosnak látszik, hogy október közepétől érkeznek majd a kérdőívek és a szokásosnak megfelelően online és postai úton is vissza lehet küldeni azokat.