Donáth Anna: Elképesztő, hogy a hitvány hazudozáshoz Orbán Viktor gyerekeket rángat maga elé
Gyerekek fellépése a Békemeneten (Képernyőfelvétel: Orbán Viktor / Facebook)

– A szombati Békemenet mélypontja volt, amikor a hatalom parancsára gyerekszínészekkel játszattak el egy kampányszíndarabot a háborúról – erről írt Donáth Anna, a Momentum elnöke, egyben EP-listavezetője a közösségi oldalán vasárnap.

Megfogalmazása szerint „elképesztő, hogy a hitvány, aljas, embertelen hazudozáshoz Orbán Viktor 6-8 éves gyereket rángat maga elé a színpadra, hogy ott rémdrámát játsszanak, és az arcai legyenek a háborús rettegtetésnek. Ez tényleg mindennek az alja. Úgy tűnik, a kegyelmi botrány után sem szállnak le a gyerekekről”.

Donáth arra is kitért, Orbán Viktor „halállal, kínnal, erőszakkal, szenvedéssel fenyegeti meg” az országot, mintha nem az ő közeli szövetségese, Vlagyimir Putyin indított volna háborút. – Mintha nem ő és a hozzá hasonló autokraták lennének azok, aki mást sem csinálnak, mint az erőre hivatkoznak, akik háborús pszichózist keltenek, akik fegyverkeznek, és imádnak katonákkal pózolni. Már nem képesek racionális érveket hozni a kormányzásuk mellett, ezért rémregényekben, horrormesékben, fenyegetőzésben és a háborús félelem gerjesztésében utaznak. Teljes őrület, elmebetegséggel határos valósághamisítás. Nincs bennük semmi lelkiismeret – tette hozzá.

A Magyar Hang Békemenetről szóló tudósítása itt olvasható