
Megjelent a Magyar Közlönyben az az Orbán Viktor által jegyzett határozat, amely szerint a kormány biztosít többletforrást egyes folyamatban lévő egyházi fejlesztésekhez – írta a 24.hu. A megnövekedett költségigények miatt Varga Mihály pénzügyminiszternek – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes bevonásával – kell gondoskodnia arról, hogy a (külön mellékletben meghatározott) beruházásokra többletforrásként idén majdnem 12, jövőre 5,5, 2025-ben pedig 1 milliárd forintot biztosítson a központi költségvetésből.
A határozat mellékletéből ugyanakkor az derül ki, hogy több olyan fejlesztés van, amelynél éppen annyi az úgynevezett költségnövekmény, mint a kormány által kifizetendő összeg (gyakorlatilag tehát az állam fizeti az egyházi beruházást). Rogán Antal is feladatot kapott. Varga Mihálynak a Magyar Turisztikai Ügynökséget felügyelő Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel kell gondoskodnia arról, hogy 2023-ban 364 millió 475 ezer 390 forint többletforrást jusson a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely turisztikai fejlesztésére.










