
A kocsitulajdonos szerint az autószerelő olyan, mint a szerelem. Nem lehet például sürgetni. Ehhez mérten olvasónk, G. Balázs igencsak meglepődött, amikor műszaki vizsgáztatás céljából leadta gépjárművét az egyik mesternél (sőt: Mesternél). – Nem sürgős – mondta G., mert tudja, milyen a szerelem. – Sürgős – válaszolta a szerelő, mert tudta, hogy fontos határidő közeleg. Február elsejétől ugyanis jelentősen többet kell fizetni a mindenféle járművek leműszakiztatásáért, forgalomba helyezéséért, meg nagyjából mindenéért. Hogy pontosan mekkora összeget, azt nehéz megmondani.
Aki szereti a Magyar Közlönyt olvasgatni, az kattintson ide. Aki nem szerette eddig, de ínyére vannak az olyan kifejezések, mint „szabályozó szerv vezetőjének rendeletei”, vagy „tenyésztésszervezési feladatok”, esetleg az, hogy „lőszerelem tárolóhely”, az megszereti, ha belelapoz. A többieknek összefoglaljuk.
Egy személygépkocsi – vagyis M1 kategóriájú autó – műszaki vizsgáztatásáért eddig 16 290 forintot kellett fizetni. Február 1-től 29 700-at, ami több mint 60 százalékos emelés. Ez csak a hatósági ár, afféle elméleti összeg, ami a valóságban jóval több. Az internetes találatok félrevezetőek lehetnek, mert az árak mellett gyakran szerepel a -től, -tól toldalék, ezért ezeken nehéz kiigazodni. Felhívtunk hát három vizsgáztatást is végző műhelyt, egyet Budapest 14. kerületében, kettőt az agglomerációban. Most előbbinél 30 ezer forint a műszaki vizsga díja, utóbbi kettőnél 32 ezer, illetve 29 900 forint. Hogy miért ennyi, arra egyszerű a válasz. Mint elmondták, az alapdíjhoz hozzáadódik a rezsi, az alkalmazottak bére, egyebek. Egyik helyen sem tudták pontosan megmondani, februártól ezeken az összegeken mennyit emelnek majd, a 32 ezres műhelyben várhatóan 12 ezer forintot, a másik kettőben talán 10-et, még számolgatnak. Úgy 40 ezer forintnál járunk tehát.
Korábbi anyagunkban idéztük a Totalcar autós szakújság cikkét, amelyben Leposa Zsolt, „a hazai műszaki vizsgáztatás egyik legismertebb alakja” elmondta, a 2005 óta változatlan alapdíj miatt időszerű volt az emelés: nem annak ténye, hanem az emelés mértéke vált fájdalmassá. Az autósok eddig is szembesültek az állomások által felszámított többletdíjakkal, hiszen a növekvő üzemeltetési költségek miatt a szolgáltatási árakat folyamatosan emelni kellett.
Az általunk megkérdezett szervizekhez képest Laposa még nagyobb drágulást jósolt, szerinte a jó ideje megszokott 25-30 ezer forint helyett a műszaki vizsgánál hirtelen 50 ezer forint körüli összeggel kell majd számolni, és ebben természetesen nincs benne az LPG-s autók gázbiztonsági ellenőrzése, az összkerékhajtású autók vizsgálata és a kisteherautós felár sem, ezekben az esetekben akár a 60-70 ezer forintos végösszeg sem lehetetlen.
Ha a Közlönyt lapozgatjuk, további szívderítő tételeket találhatunk. Az általános forgalomba helyezési díj például 242 100 forintra emelkedik, most még 178 900. Egy rendszámtábla pedig eddig 8500 forint volt, februártól viszont 11 475 lesz. A helyzet a nagyobb járműveknél sokkal rosszabb, mint a személyautóknál: egy nyerges vontató műszaki vizsgáztatása akár 150 ezer forintba is kerülhet. Ez a fuvarozási díjak emelését vetítheti előre, minek következtében nem lepődhetünk meg azon, ha drágább lesz a zsömle, meg a minden a boltokban.
Mivel a járműveket nem kötelező akkor vizsgáztatni, amikor lejár a műszaki engedélyük, hanem lehet korábban is, a számolgatás kiadja majd, mennyien döntenek úgy, hogy még januárban levizsgáztatják autójukat. A megkérdezett szervizek mindegyikében azt mondták, a hónapból hátralévő két hétben – főleg a másodikban – vannak még szabad időpontjaik.
Ha valakinek marad pénze műszakiztatás után, annak jó hírrel is szolgálhatunk. A belinkelt Magyar Közlönyben jelent meg az a módosított KöHÉM rendelet is, ami januártól – több „szerencsétlen sorsú, elmaradott európai ország” után végre – Magyarországon is engedélyezi az autókban az eddiginél erősebb fényforrások használatát. Vagyis a hagyományosnak nevezett halogén izzókat konyhanyelven fogalmazva sokkal jobban világító LED-re lehet cserélni, bizonyos szabályok betartásával. A módosított szöveg 37. § (4) pontja szerint „a világító és a fényjelző berendezésekben csak a berendezés típusára előírt műszaki jellemzőkkel rendelkező izzólámpát, tompított és távolsági fényszóró esetében minősítő jellel rendelkező helyettesítő LED fényforrást is szabad használni.” A lényeg az IS-en van. A csere alapfeltétele a minősítő jellel ellátott LED-ek használata, a kínai webshopokból rendelt olcsó izzókat továbbra is érdemes elfelejteni, feltéve, ha szabályosan kívánunk közlekedni az utakon. De nem érdemes még a legális árut kínáló boltokba szaladni, neten keresgélni, mert ez egyelőre csak elméleti lehetőség. Ahogyan arra a Hegylakók Motoros Magazin felhívta a figyelmet, „most a gyártók térfelén pattog a labda: ha elég nagy a magyar piac, hogy megérje a költséges minősítési eljárás, akkor – Ausztria és Németország után – hazánkban is legálisak lesznek a halogén helyett beépített LED-fényforrások. Az engedélyeztetés tehát máris elindulhat, hiszen életbe lépett a rendelet, de kérdés, hogy lesz-e akkora kereslet a valóban jóváhagyott, ellenőrzött minőségű H4, H7 stb. LED-re, hogy megérje engedélyeztetni”.