
Ismét borús őszi napra lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
A tájékoztatás szerint csütörtökön eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a délelőtti óráktól észak felől felszakadozik, csökken a felhőzet. A középső és déli országrészben ugyanakkor estig sok lesz a felhő. Kezdetben több helyen, majd a déli óráktól már inkább csak délen lehet eső, zápor, estére pedig ott is megszűnik a csapadék. Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon és keleten többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 13 fok között valószínű.