
Az ügyészség – Tordai Bence független országgyűlési képviselő panasza után – elutasította a recski károsultat képviselő ügyvéd, Magyar György panaszát is, amit azután nyújtottak be, hogy az Egri Rendőrkapitányság lezárta a recski bányánál történt, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indított nyomozását.
Magyar György értetlenül áll a döntés előtt, elfogadhatatlannak tartja a rendőrségi nyomozást megszüntető határozat. Véleménye szerint abszurd az a következtetés, hogy nem történt bűncselekmény, nyilatkozta a 24.hu-nak.
„A hibákat, mulasztásokat, amelyek a 2023-as iszapömléshez vezettek, a korábbi szakértői vélemények is kimutatták, ezzel együtt a bánya felelősségét is. Mindez büntetőjogilag releváns” – mondta Magyar György.
Az ügyvéd szerint irodájuk kérése ellenére sem kapott sem tájékoztatást, sem értesítést a rendőrségi nyomozati cselekményekről, noha ezt törvény biztosítja. Felháborítónak tartja, hogy azt a személyt hallgatta meg a rendőrség, aki a bánya ügyében folytatott környezetvédelmi előzetes vizsgálatokat az üzemeltető oldalán végezte, így közreműködőnek minősül, tehát elfogult.
Panaszuktól azt remélték, hogy a nyomozást felügyelő ügyészség a rendőrséget további nyomozásra fogja kötelezni. Abban szerepelt például, hogy az egyik károsult nyilatkozata szerint gyermeke mentális állapota a sárlavina óta jelentősen romlott, de orvosszakértőt nem rendeltek ki. Nem hallgattak meg talajmechanikai és munkavédelmi szakértőt sem, aki a bánya dolgozóinak biztonságáról tudott volna nyilatkozni. Az elutasító határozatból azt tudták meg, hogy a nyomozóhatóság szóban meghallgatta a kirendelt bányászati szakértőt, viszont így Magyarék nem tudták megkérdezni. A panasz elutasítása az ügyvéd szerint „a felelősség elmosása, ez pedig nem tekinthető pártatlannak, és nem maradhat jogkövetkezmény nélkül.”
Mint emlékezetes, 2023 júniusában a heves esőzések miatt sárlavina zúdult Recskre a közeli kőbánya irányából. A politikus ennek hatására tett feljelentést. Bár a rendőrség két hét alatt döntött a feljelentés elutasításáról, az Egri Járási Ügyészség hatályon kívül helyezte a nyomozást elutasító döntést, és elrendelte a nyomozás folytatását.