Egyben mutatja majd be a Tisza a jelöltjeit
Magyar Pétert fotózzák Veszprémben (Fotó: Lakner Dávid)

– Ha eljön az ideje, „az országgyűlési képviselő-jelölteket majd egyben fogjuk bejelenteni, ott nem lesz ilyen, hogy egyenként, hogy a Fidesz-propaganda vagy a titkosszolgálat levadászhassa őket” – fogalmazott Magyar Péter a Klubrádiónak. A Tisza Párt elnöke azt mondta, igyekeznek sokkal nyilvánosabbá tenni a jelöltek kiválasztását, „mint amit más pártoknál láthattunk”, de mivel ez egy „kísérlet, főpróba is”, rejt magában kockázatokat, így van, amit zártan kell csinálniuk. „Hiszen a Fidesz titkosszolgálati eszközökkel ott van mindenhol, beépül és adatokat lop, bizonyos dolgokat előre ellehetetlenít” – tette hozzá Magyar.

A politikus korábban már bejelentette, hogy februárban, a partizános interjúja évfordulóján fogja bemutatni a Tisza Párt első szakértőit és szakpolitikusait. Itt konkrét országgyűlési képviselő-jelöltek még nem lesznek, de Tiszát segítő szakemberek, a szakpolitikák majdani kidolgozóinak egy része megjelenik majd. A háttérben pedig tárgyalnak érdekvédelmi szervezetekkel, szak-, illetve szakmai szervezetekkel is. Arról is beszélt, hogy a különböző pozíciókra több mint tízezren jelentkeztek: „Itt már többkörös HR-szűrés történt, gyorsítottan, mert előre hozott választásokra készülünk” – jelezte.