Egyeztetnek a kamarával az önkormányzatok, közösen tennének javaslatokat a kormánynak

Egyeztetnek a kamarával az önkormányzatok, közösen tennének javaslatokat a kormánynak

Gémesi György (fotó: Farkas Norbert)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Gémesi György, a Magyar Önkormányzati Szövetség (MÖSZ) elnöke az előző héten tárgyalt Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével. Ennek eredményeként munkacsoport alakul az önkormányzatok képviselői és a MKIK részvételével, hogy közösen dolgozzanak ki javaslatot a kormányzatnak – jelentette be az elnök Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterrel és Nyirati Klára bajai polgármesterrel tartott közös szerdai, videón közvetített sajtótájékoztatóján.

Gémesi György – aki Gödöllő polgármestere is – arról beszélt, derült égből villámcsapásként érte a településeket, hogy a kormány a december 2-i rendeletével ellehetetlenítette az önkormányzatok adóemelését, illetve új adók bevezetését. Emlékeztetett, hogy az önkormányzatoknak minden év november 30-ig kell dönteniük arról, hogy változtatnak-e a helyi adókról szóló szabályozáson. Ezt meg is tették, az ebből származó bevételekkel kalkuláltak is. Mint mondta, több önkormányzatnál az inflációt követve változtak volna az adóterhek, vagy a meglévő adók átstrukturálását hozta volna az új év.

Példaként saját városát, Gödöllőt említette, ahol a kis- és középvállalkozásokról és a lakosok válláról levették volna a terhet, és a nagy, multinacionális cégeket terhelték volna jobban. A kormány a rendeletével ezt is megakadályozta. Gémesi György álláspontja szerint a kormánynak az adóstopról szóló rendelete alapjogot sért. Ezért támogatja a Schmidt Jenő által vezetett Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) álláspontját, amelyben felhívták az önkormányzati vezetők figyelmét az Alkotmánybírósághoz fordulás lehetőségére – jelentette be a MÖSZ elnöke.

Nyirati Klára bajai polgármester a tájékoztatón a kormány önkormányzatokkal való „bánásmódjáról” beszélt. Úgy fogalmazott, hogy hiába készíti ugyanaz a jól képzett csapat a bajai önkormányzat pályázatait, mint az előző, fideszes ciklusban, a kormány szervei sorra utasítják el azokat. Másik példát is említett: még az előző, fideszes vezetésű önkormányzat több mint 600 millió forintot nyert el egy pályázat előkészítésére, tervezésére. Az önkormányzati választás után – amikor a helyiek személyében ellenzéki polgármestert és ellenzéki többségű képviselő-testületet választottak – ismerték meg a tervezés paramétereit, így azt is, hogy meddig kell ezt elkészíteni, ami lehetetlen volt. Hiába kérték a határidő hosszabbítását, elutasították a kérésüket. Nyirati Klára szerint a kormány az önkormányzatokat sarcolja és harcol az ellenzéki vezető településekkel.

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester a főváros jövő évi költségvetéséről árult el néhány apró részletet. Azt mondta, hogy Budapest – mint a legnagyobb önkormányzat – mára nettó befizetője lett az államnak, 2021-ben mégis kevesebb bevételből kellene ellátni ugyanazokat a feladatokat, mint 2013-ban tették. Nemcsak a szolgáltatásokat – közte az ország legnagyobb tömegközlekedési hálózatát – kell működtetnie a városnak, hanem a járvány elleni védekezés költségeit is fedezni kell, adóbevételektől esnek el, mert – megfogalmazása szerint – a kormányzati sarcokat is ki kell fizetni. Ahhoz, hogy kezelni tudják a 2021-es válságot, minél hamarabb el kell fogadni a költségvetést, amelynek a tervezet már elkészült – jelezte. Hozzátette: a büdzsé tervezetét már elküldték a társadalmi partnereknek egyeztetésre.

A sajtótájékoztató után kezdődött a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnökségi ülése.