
Az ötezernél kevesebb lakosú kistelepülések pályázhatnak.
Minden ötezernél kevesebb lakosú kistelepülés egymillió forintot igényelhet falunapok szervezésére a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Vértessomlón, sajtótájékoztatón.
Gyopáros Alpár azt mondta, erről hamarosan kormánydöntés születik. Azok a települések, amelyek már tartottak falunapot, utólag is igényelhetik a támogatást, a pályázati felhívást követően.
A kormánybiztos a vidékfejlesztés zászlóshajójának nevezte a programot, amelyben 2019-2020-ban 12 ezer nyertes pályázaton keresztül jutott 130 milliárd forintot meghaladó támogatáshoz.
A pénteki Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint az 5 ezer fő vagy ennél kevesebb állandó lakosságszámmal rendelkező települések önkormányzati rendezvényeit a kormány összesen 2 milliárd 881 millió forinttal támogatja. A rendezvényeket a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos és a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. szervezi. Az utóbbi - a szolgáltatása ellenértékére - további 86 millió forinthoz jutott.
Egy másik határozat idén augusztustól októberig megrendezendő 356 könnyűszenei koncerthez biztosít 4 milliárd 998 millió forintot. (Ez koncertenként - átlagosan - 14 millió forintot jelent.)
A programtervet a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-nek augusztus elsejéig kell kidolgoznia.
Ezeknek a koncerteknek a finanszírozása a Gazdaság-újraindítási Alapból történik.
(MTI)