
Jobbára hiába kérdezték, az elmúlt napokban az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) csak keveseknek árulta el, hogy eddig hány háziorvos írta alá az új ügyeleti szerződést. A múlt héten a 444.hu igyekezett megtudni ezt az adatot Győr-Moson-Sopron, Szabolcs és Borsod megyét illetően, de napokon át nem kapott választ. Lapunknak azonban sikerült kicsikarnia néhány adatot a mentőszolgálattól: március 7-ig Győr-Moson-Sopronban összesen 74 orvos szerződött ügyelet ellátására, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ez a szám 48, Hajdú-Bihar megyében 98 volt.
Az Ugytudjuk.hu értesülései szerint Győr-Moson-Sopron megyében nem volt zökkenőmentes a váltás, több esetben is más megyéből kellett munkatársakat átvezényelnie az OMSZ-nek, ezért rákérdeztek erre a mentőszolgálatnál, illetve arra is kíváncsiak voltak, hogy mostanra hány orvossal kötöttek ügyeleti szerződést.
Meglepetésükre az OMSZ hosszabb választ küldött nekik, amelyből kiderült, hogy Győr-Moson-Sopron megyében mostanáig 62 háziorvossal és 20 gyermek háziorvossal kötöttek szerződést. A portál a továbbiakban teljes terjedelmében közölte az OMSZ válaszát:
„Azon ügyeleti időszakokat, melyeket a háziorvosok nem töltenek be, jogszerűen más orvosokkal (kórházi orvosok, mentőorvosok, mentőtisztek) biztosítjuk. Az OMSZ állományában átvezénylésre nem került sor, a lehetőség azonban valamennyi dolgozónk számára nyitva áll. Ezzel a lehetőséggel más vármegyék orvosai, mentőtisztjei is élnek, hiszen számukra ez többletjövedelmet és sokak számára érdekes szakmai feladatot is jelent. Többletfeladat vállalásuk nem az alaptevékenység terhére valósul meg, így az OMSZ „működőképességét” nem befolyásolja.
A tapasztalatok továbbra is egyértelműen alátámasztják, hogy a hétköznap délután 4 és este 10 óra, valamint hétvégén reggel 8 és délután 2 óra közötti időszakokban jelentkező betegek enyhébb panaszokkal, háziorvosi ellátást igénylő problémákkal fordulnak az ügyelethez (a 7 fokozatú súlyossági skálán 0, 1, 2, 3 szintű kórképek), így ellátásukra a háziorvosok lennének a legalkalmasabbak. Bízunk benne, hogy az eddig távolmaradt háziorvosok (az érintett vármegyék háziorvosi létszámának mintegy kétharmada) is be fognak kapcsolódni az ellátásba annak érdekében, hogy az ügyeleti rendszer a jövőben is zavartalanul működhessen és minden beteg a számára legmegfelelőbb ügyeleti ellátásban részesüljön.”