Elek István: Az egész rendszer illegitim

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az egész rendszer, így az ebben megtartott választás is illegitim, de ennek ellenére legyőzhető lett volna a Fidesz – erről beszélt az Indexnek adott interjújában Elek István. Orbán Viktor egykori tanácsadója tartja korábbi állítását, miszerint akár kétharmaddal is verhető lett volna a kormány, „az ellenzéki pártok azonban nem teljesítették ennek a legfontosabb előfeltételeit sem”. Az említett szervezetek és „véleményformáló értelmiségük” vakságát és impotenciáját elképesztőnek tartotta, a Közös Ország Mozgalom, illetve a Viszlát, kétharmad megjelenésekor pedig szerinte már az utolsó utáni pillanatban voltunk.

Ellenzékiek! Akarjatok győzni! című kétrészes cikksorozatában egyébként még a Magyar Nemzetben is azt írta, hogy talán az utolsó utáni pillanat jött el, amit a kormányt váltani akarók értelmes cselekvésre fordíthatnak.

Elek most azt mondta: egészen 2010-ig „a politikai szereplők fejében nem fordult meg, hogy önkényesen, a saját érdekükben felszámolhatják a közös demokratikus játékszabályokat.” Ebben jött szerinte fordulat, és nem mindegy, az ellenzék hogyan viszonyul az elmúlt évtizedekhez. A pártok viszont nem úgy viselkednek, ahogy kellene, köztük az LMP-vel, aminek alapításában még ő is részt vett. „A legszélsőségesebb viták, öngyilkolási kísérletek az LMP-ben zajlanak” – jelentette ki Elek, aki szerint a párt hivatása, amire létrejött, már 2013-ra szétveretett.

Szél Bernadett: Az LMP nem viselkedhet így

„Az etikai bizottság döntései után csak azt tudom tenni, hogy szolidaritást vállalok.” Exkluzív interjú.

Szóba került Ungár Péter helyzetelemzése is, amit nemrég az Azonnalin tett közzé. Ebben a politikus azt írta, be kell fejezni a demokráciasiratást és a moralizálást, migrációügyben pedig nem szégyen a Fidesszel egyetérteni. Ungár úgy vélte, a Fidesszel szembeni legjobb fegyver a meglepetés ereje és a mértékletesség, nem pedig az, ha az ellenzék hónapról hónapra eltemeti a demokráciát. Elek István szerint viszont „nem az a probléma, hogy folyton diktatúrázik az ellenzék”, és azt sem érti, mit ért mértékletesség alatt az LMP embere.

Szóba került az is, hogy 1998-ban még Elek segítette a Fideszt a jobboldali média felépítésében, mostanra viszont már a sokadik kultúrharcnál tartanak Orbánék. Az egykori tanácsadó a mából visszatekintve is teljesen legitimnek és helyesnek tartja a kormányzatilag segített „médiakiegyenlítést”. Ez viszont szerinte nem vezethetett volna el oda, hogy akinek a hátrányát akarták kompenzálni, az monopolhelyzetbe kerüljön. A Heti Válasz kapcsán az elmúlt tíz évbeli ellentéteiket sem rejtette véka alá, úgy vélve, hogy korábban „konfliktuskerülő, puha vonal” volt jellemző. Ez szerinte aztán változott, „kritikusabbak lettek a kormánnyal szemben.” Azért később is írt kétszer, és nagy veszteségnek tartja, hogy egy komoly közéleti lap tűnt el.

Lécci-lécci, csak a Fidesz!

A csend, rend, fegyelem idilli állapota csak addig kellemes, amíg az ember nem ütközik a Párttal (NER-rel). És itt jövünk, pardon, jönnénk mi, újságírók.

Elek megemlítette, hogy Balog Zoltán szerepvállalását nem igazán tudja hova tenni. A későbbi miniszter is a politikai főtanácsadó csapat tagja volt 1998 és 2002 között, mint ő. „Balog 2010-től a legutóbbi kormányalakításig az első vonalban képviselte a kiteljesedő önkényuralmi rendszert” – tette hozzá Elek, aki elmondása szerint 2008 körül beszélt utoljára a politikussal. Azóta Gulyás Gergellyel ült le egyszer, és próbálta győzködni, hogy amit csinálnak, hova vezet. De szerinte reménytelen ügy volt. A politikai színtéren már nem látja a neki való közeget, „az LMP szétválásával megsemmisült az a harmadik politikai kísérlet is, amivel én tanácsadóként vagy politikusként azonosulhattam”. Jelenleg egy politikai mozgalom „létrehozásán gondolkodó okoskodásban” vesz részt.