Elemző Lázár János kullancsozó beszédéről: a Fidesz lelkiismerete szólalt meg
Lázár János Kisvárdán. (Fotó: Lázár János Facebook-oldala)

Lázár Jánosra korábban is jellemző volt a kibeszélés, a kormány kommunikációjától eltérő stílus. Az utóbbi időszakban előfordult, hogy a „Fidesz lelkiismereteként” szólalt meg, a kisvárdai beszéde is ebbe illeszkedik – mondta érdeklődésünkre Ember Zoltán politikai elemző. A szakembert Lázár János csütörtöki beszédéről kérdeztük, amelynek fő üzenetei azóta részletekben jelennek meg az építési és közlekedési miniszter közösségi oldalán.

Külön közzétették a kullancsozásról szóló részét is, amelyben az élősködő, vérszívó rovarral a politikai közösségre telepedett NER-eseket jellemezte. „(…) kullancs módon ránk telepedtek, és visszaéltek a megteremtett lehetőségekkel, valóban eljött az ideje, hogy lesöpörjük magunkról annak érdekében, hogy a ránk szavazók bizalmát meg tudjuk tartani” – fogalmazott a miniszter. Nevek említése nélkül jól körülhatárolható szereplőkről beszélt: „Az elmúlt 15 évben a Fidesz nagyon sok ember számára teremtett lehetőséget. Lehetőséget teremtett mindenki számára, aki dolgozni akart, aki igyekvő volt, szorgalmas, jó gondolkodású volt. Munkavállalóként, fiatalként és természetesen vállalkozóként is. (...) Voltak, akik ezzel éltek, és voltak, akik visszaéltek”.

Ember Zoltán, az Iránytű intézet ügyvezetője szerint Lázár Jánosra korábban is jellemző volt a kibeszélés, a kormány kommunikációjától eltérő stílus. Ezt annak megfelelően váltogatta, hogy éppen milyen volt a politikai helyzete. Amikor valamilyen botrányban tűnt fel a neve, akkor erősen jobboldali, szimbolikus témákba áll bele (a bécsi videója vagy Horthy Miklós nagy feltűnést keltő méltatása ilyen). Az utóbbi időszakban azonban előfordult, hogy a „Fidesz lelkiismereteként” szólalt meg, szerinte a kisvárdai beszéde is ebbe a sorba illeszkedik.

Úgy véli, ebben a stratégiában van is racionalitás. – Azok a választók lehetnek vevők erre, akik nemrég pártoltak el a Fidesztől, vagy a még a pártnál lévő értelmiségi szavazóknak szól, akiket viszont szeretne a kormánypárt megtartani. A kormánypárt éppen az értelmiség körében szenvedte el a legnagyobb veszteségeit, ma kétszer annyi értelmiségi támogatja a Tiszát, mint a Fideszt. Ezt üzenetként is fel lehet fogni. Azt üzenik: a Fidesz nem monolit tömb, vannak egymással versengő erős emberek, kliensrendszerek. És persze felvetődik a „vádold azzal az ellenfeled, amit magad is csinálsz” stratégiája, hiszen a Lázár Jánossal összefüggésbe hozott kastélyügy időről időre előkerül – mondta érdeklődésünkre a politikai elemző.

Lázár János: Le kell söpörni magunkról azokat a NER-eseket, akik kullancsként ránk telepedtek
HM

Lázár János: Le kell söpörni magunkról azokat a NER-eseket, akik kullancsként ránk telepedtek

– Nekem személyesen teljes egészében elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból – mondta.

Ennek okán azt vetette fel, hogy kétséges a Fidesz által elveszített szavazók körében Lázár János hitelessége. Ráadásul a kullancsozással Lázár János ismét ráirányította a figyelmet: emlékeztetett Orbán Viktor miniszterelnök poloskázására, ami viszont káros a kormány számára. – A zebra eltakarta a poloskát, a Fidesz ügyesen mászott ki a poloskázós ügyből. A kullancsos beszéd viszont arra alkalmas, hogy előhívja a kormányfő beszédének emlékét. Ezért állítom, hogy Lázár János saját szempontjából érthető a kijelentése, viszont a Fidesz rövidtávú érdekei szempontjából viszont nem tűnik hasznosak – érvelt az elemző. A miniszterelnökre kitérő rész – nevezetesen, hogy Orbán Viktor úgy él, mint ahogy 25 éve élt – szerinte azt szolgálta, hogy világos legyen: a luxusozást, az urizálást nem Orbán Viktorra érti. – Ha egy politikusról ez a kép alakul ki, gyorsan toxikussá tud válni. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor sok-sok év után először gyorsan és közvetlenül reagált egy magyarországi politikus kijelentésére, miután Magyar Péter a zebrákról kezdett beszélni. Ebből a szempontból Lázár János igyekezett kisegíteni Orbán Viktort a beszéde ezen részével – szögezte le. Rákérdeztünk: vajon azért nem hallani másoktól hasonló kiszólást, mert csak neki van ahhoz bátorsága, hogy ilyen erős üzenettel egy, a holdudvarba tartozó kört tegyen azonosíthatóvá? Azt felelte: úgy tűnik, jelen helyzetben a miniszterelnök Lázár Jánosnak ezt elnézi.

Török Gábor is értékelte Lázár János kullancsozását
HM

Török Gábor is értékelte Lázár János kullancsozását

A miniszter csütörtökön beszélt arról, elege van a „luxizásból”.

Szóba került az a videó is, amelyet Lázár a közösségi oldalára töltött fel még a kisvárdai fórumát megelőzően. A „Lázárinfó” és a kormányinfó közötti különbséget úgy határozta meg, hogy előbbi vidéken van és bárki kérdezhet. Ember Zoltán arra hívta fel ennek és a szintén csütörtöki kormányinfón történtek apropóján – ahol a 24.hu-t arra kérte a kormányszóvivő, hogy egy másik újságírót küldjenek kérdezni, míg a Magyar Hangot évek óta be sem engedik az eseményre –, hogy a politikai szereplők figyelik az Egyesült Államok történéseit. Ehhez viszonyulnak a hazai politikai szereplők. Emlékezetes, az Egyesült Államokban az AP újságíróját tiltották ki a Fehér Házból, mert nem volt hajlandó „amerikai öbölnek” nevezni a Mexikói-öbölt. – Pedig Kötcsén – a kiszivárgott hírek alapján – a miniszterelnök arról beszélt, hogy a szakpolitikai vitákat meg kell nyerni, „aki nem véres, az nem harcolt”. Ezt követően még a miniszterelnököt is el lehetett kapni néhány percre. – Azt látom, hogy a Fidesz ebből táncol vissza – mutatott rá Ember Zoltán. Mint mondta, ez vezetett hibákhoz is: Orbán Balázs nem teljesített ebben jól, de Fülöp Attila szociális államtitkárnak és Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárnak akadtak jobb pillanataik. A stratégia szerinte az lehet, hogy a Fidesz megpróbál minél erősebben polarizálni, hogy a szavazótábort egyben tartsák. Ebben nem fér bele, hogy a sajtóval kedvesek, válaszolnak a kérdésekre.

Ennek a polarizáló stratégiának a következménye az is, hogy az utcán aláírásokat gyűjtő Tisza Párt aktivistáit érték atrocitások, akadtak olyanok, amelyekről videók készültek. Mint arról beszámoltunk, Egerben egy férfi ököllel ütött meg egy aláírásgyűjtőt. Tökön is atrocitás történt. Egy péntek reggeli, budapesti esetnél egy férfi szidalmazta a párt aláírásgyűjtőit, belerúgva a standjukba. Magyar Péter arról is videót tett közzé, hogy a párt etyeki programjának helyszínéről arrébb vitték a rendőrök Bede Zsolt aktivistát. Ember Zoltán szerint következmények formájában köszön vissza a fideszes narratíva, amely szerint az ellenfél nem része a nemzetnek, idegen érdekeket szolgál, hazaáruló mindenki, aki oda szavaz. Ember Zoltán ezért arra számít, hogy az ilyen esetek folytatódni fognak, és reméli, hogy ennél súlyosabb fizikai atrocitásra nem kerül sor.