Életfogytiglant kaptak Katzenbach gyilkosai
(Fotó: Gerd Altmann/Pixabay)

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék három férfit, akiket azzal vádoltak, hogy több mint másfél évtizede meggyilkolták és elföldelték Katzenbach Imre labdarúgót. A zenész Curtis testvére, Sz. Lajos 27, míg a két társa, L. István és H. László 25 év múlva szabadulhat a leghamarabb feltételesen.

A 24.hu beszámolója szerint a vádiratban az áll, hogy az MTK egykori futballistája 2007-ben névlegesen elvállalta egy cég vezetését, miközben tudta, hogy a cég valótlan tartalmú számlákat állít ki egy akkoriban ismert zrt.-nek. Katzenbachnak az volt a feladata, hogy a valótlanul kiállított számlák ellenértékét készpénzben felvegye, majd az összeget visszajuttassa a vállalkozás két vezetőjének, akik közül az egyik már korábban meghalt, a másik viszont a vádiratban is szereplő felbujtó, H. László.

Az egykori focista 2009 áprilisában azonban nem adta vissza az általa felvett 500 millió forintot a zrt. vezetőinek, hanem külföldre távozott. Pár hónappal később a társaság két vezetője tudomást szerzett a tartózkodási helyéről, és hazahozatták. A cég vezetőit feldühítette, hogy Katzenbach nem számolt el az elvitt pénz jelentős részével, és attól is tartottak, hogy esetleg a hatóságokhoz fordul, mivel már nem akart részt venni a bűnös tevékenységben. Az ügyész szerint a két cégvezető (az egyik közülük a felbujtó, H. László) mindezek miatt elhatározta, hogy megöletik a korábbi labdarúgót: 2009. szeptember elején megbízták az egyik emberüket, H. Attilát, hogy ölje meg a focistát. Az illető elfogadta a megbízást, azonban a tényleges végrehajtást ő is másnak adta át: egy régi barátját kérte fel Katzenbach megölésére.A férfi vállalta az emberölés végrehajtását, cserébe ingyen vadászati lehetőséget, valamint legalább 3 millió forintot kért magának, továbbá a maga mellé bevont másik végrehajtónak.

Az 51 éves H. Attila 2009. szeptember 28-án kocsival Baranyajenő térségébe, egy általa előre kiásatott gödör közelébe vitte a volt focistát, ahol a vádirat szerint a végrehajtást elvállaló két férfi, Sz. Lajos (Curtis testvére) és L. István már várta őket. Az autóból kiszálló focistára a két várakozó férfi rátámadt, miközben az 51 éves megbízó elhajtott a helyszínről.

A két terhelt közül az egyik lefogta a focistát, a társa pedig olyan súlyosan bántalmazta, hogy Katzenbach a helyszínen meghalt. A támadók ezt követően az előre kiásott gödörbe helyezték az áldozat holttestét, majd földdel befedték.

A 24.hu azt írja: a három férfi következetesen tagadta a bűnösségét a büntetőeljárás során. H. László az utolsó szó jogán azt mondta, hogy semmit sem követett el, és a hazugságvizsgálat is őt igazolta. Curtis testvére, Sz. Lajos azt mondta, hogy nem követte el azt a bűncselekményt, amivel vádolják, és senkit sem ölt meg. Azt kérte a bíróságtól, hogy állítsa helyre a becsületét és engedje vissza a családjához. A harmadik vádlott, L. István ugyancsak a felmentését kérte az utolsó szó jogán.

Az ügyészség életfogytiglant kért Sz. Lajosra, H. Lászlóra és L. Istvánra is előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés miatt azzal, hogy legkorábban 30 év elteltével lehessen őket feltételesen szabadságra bocsátani.