
A hatóság félrevezetésével gyanúsítják a volt szegedi önkormányzati képviselőt, Szabó Bálintot. Az ügyről többet eddig nem tudni, a rendőrség oldalán mindenesetre az olvasható, hogy a Kecskeméti Járásbíróság elfogatóparancsot adott ki ellene.
Szabó szerdán is hallatott magáról, ismét megzavarta a Fővárosi Közgyűlés munkáját, többek között a Pride kapcsán bekiabálva olyanokat: mi van azokkal, akik nem akarják nézni, hogy két férfi csókolózik? Szabó felbukkant a kedd esti tüntetésen is, ahol megpróbálta átúszni a Dunát, majd mikor végre kihúzták, újra kellett éleszteni. A politikus a demonstráció több pontján is trombitáját fújta, bemászott többek között egy rendőri kisbusz alá is.
Szabó ellen két éve már kiszabtak felfüggesztett börtönbüntetést, miután 110-zel eredt Orbán konvoja nyomában a Nagykőrösi úton. Olyan is előfordult már, hogy a szegedi villamossínekre hajtott kocsival a járvány idején, egy alkalommal pedig azt állította, hogy egy égő szalmabálához kötözték cipőfűzőjénél fogva a makói tanyavilágban. Szabó volt az is, aki korábban azt terjesztette, hogy Eduardo Rózsa-Flores lakásában volt, amikor ott a később kommandósok által agyonlőtt férfi az őszödi beszédet hallgatta szocialista vezetőkkel együtt.