Néhány órán belül elfogták a solymári bankrablót
A helyszín (Fotó: Magyar Hang/Facsinay Kinga)

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság lapunk számára is megküldött meghívójából derült ki, hogy elfogták a hétfői solymári bankrablót. Mint írják: „Solymáron, egy maszkos férfi akart kirabolni egy bankfiókot június 16-án, a reggeli órákban. A Pest vármegyei nyomozók a TEK közreműködésével, néhány órán belül elfogták a férfit.” Ez ügyben sajtótájékoztatót tartanak szerda délelőtt.

Mint lapunk is megírta, hétfő délelőtt arra lettek figyelmesek az emberek Solymáron, hogy hatalmas a rendőri készültség a Várhegy utcai MagNet Bank fióknál. A Tények szerint a rabló nem sokkal reggel 9 óra előtt sétált be a bankba, odament az egyik pénztárhoz, ahol egy fegyvernek látszó tárggyal, fenyegetni kezdte a pult mögött álló dolgozót, és pénzt követelt. Azonban a biztonsági rendszer miatt, az alkalmazott nem tudta kinyitni neki a kasszát. A rabló még próbálkozott egy másik pultnál is, de végül zsákmány nélkül menekült el. 

Lapunk is azt a tájékoztatást kapta a banktól, hogy a bankrablási kísérlet során az elkövető a helyszínről elmenekült, az eset során személyi sérülés, illetve anyagi kár nem keletkezett. Hangsúlyozták, hogy fiókjaikban a biztonság elsődleges szempont: „a pénztárak időzáras biztonsági rendszerrel vannak ellátva, így az ügyintézők azonnali készpénzkiadásra nem képesek. Ezek a modern biztonsági megoldások hatékonyan akadályozzák meg a hasonló bűncselekményeket, ahogy ezt a mostani eset is jól mutatja.”

Megpróbáltak kirabolni egy bankot Solymáron
Magyar Hang

Megpróbáltak kirabolni egy bankot Solymáron

A MagNet Bank tájékoztatása szerint az elkövető a helyszínről elmenekült.