Elhunyt a forró autóbuszban felejtett kislány
Fotó: Unsplash/Prateek Gautam

Elhunyt az a négyéves kislány, aki szerdán rekedt egy forró autóbuszban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tomajmonostorán. Erről a Blikk című lap számolt be, amelynek a szülők megerősítették az értesülést. Azt írták, hogy a kórházban kezelt kislány szervezete pénteken adta fel a harcot.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kislány közel nyolc órán keresztül tartózkodott az óvodabuszban a tűző napon. Mint írták, Inez már eszméletlen volt, amikor rátaláltak. Mentőhelikopter érkezett hozzá, s legalább egy órán keresztül küzdöttek azért, hogy stabilizálják az állapotát.

Egyelőre nem tudni, pontosan hogyan történhetett meg a tragédia, mindenesetre Mári Ilona, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön azt a tájékoztatást adta, hogy egy 56 éves, kunhegyesi férfit hallgattak ki gyanúsítottként foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. A 24.hu úgy tudja, a buszsofőrről van szó. 

50 fok is lehetett a kisbuszban, amelyben bent felejtettek egy óvodás kislányt
Magyar Hang

50 fok is lehetett a kisbuszban, amelyben bent felejtettek egy óvodás kislányt

A négyéves Inez életéért még mindig küzdenek.