Elhunyt Falus Ferenc

Elhunyt Falus Ferenc

Falus Ferenc (Fotó: Facebook/Falus Ferenc)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Hetvenegy éves korában meghalt Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos, tájékoztatta a Telexet fia, Falus Dániel. Csütörtökre virradóra, álmában érte a halál, miután múlt pénteken szívinfarktust kapott. Azóta a fővárosi Szent János Kórházban kezelték.

Falus mentősként kezdte pályáját, majd az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet tüdőgyógyásza volt. Ezt követően a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pulmonológiai Klinikájának osztályvezető egyetemi adjunktusaként dolgozott, 1995-ben pedig a Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület első elnöke lett.

A Nyírő Gyula Kórház főigazgatói tisztségét 2001 és 2007 között töltötte be, 2007-től pedig három évre az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) vezetője lett. 

Ott volt 2012-ben a Haza és Haladás Egyesület alapítói között, 2014-ben pedig egy ideig az ellenzék főpolgármester-jelöltjeként tartották számon, de végül helyette Bokros Lajos lett Tarlós István kihívója. A 2010-es évek első felében a frissen alakult Együtt 2014-et támogatta több rendezvényen is. Az elmúlt két évben a koronavírus-járvány kapcsán szólalt meg rendszeresen a médiában, politikusi szerepet már nem vállalt. Május 24-én, alig több mint egy hete még szerepelt az ATV-n.