Elismerte a MÁV pénteki közleményében, hogy a BMW-gyár építése miatt zárják le több nyolc hónapra Debrecen és Balmazújváros között a 108-as számú vasútvonalat. A vasúttársaság lapunknak arra a cikkére reagált, amelyben a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (Derke) szerdai Facebook-bejegyzése alapján megírtuk: nem a MÁV által közölt pályakarbantartás miatt szünetel a vasúti közlekedés a két város között, hanem a Debrecen határában épülő német autóipari óriás beruházása van a lépés hátterében. Ezért április elsejétől – egy szűk júliusi hetet leszámítva – december 14-ig vonatok helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat a megyeszékhely és Balmazújváros között.
Mint megírtuk, a beruházás a Debrecen és a hivatalosan a városhoz tartozó Nagymacs közelében létesül. Az építkezéshez pedig a 108-as vonalon fekvő Macs megállóhelyet veszik igénybe. A vasúttársaság ezt megerősítve azt közölte: az autóbuszos pótlásra a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet fejlesztésével összefüggő kavics- és kőszállítások miatt van szükség. Mivel a megállóhely összes vágányát igénybe veszik, a napi három teherszállító vonatról történő rakodás miatt nincs lehetőség a személyvonatok közlekedésére.
A MÁV azzal érvel a Debrecen és Balmazújváros közötti vasúti személyforgalom leállítása mellett, hogy a legközelebbi, a célnak megfelelő bányák 150 kilométerre vannak. Onnan közúton legalább 22 ezer nehézgépjármű folyamatos közlekedtetésére lenne szükség a kő és kavics célba juttatásához. Ezek a járművek együttesen 5 tonna üvegházhatású széndioxidot termelnének. Továbbá óriási mértékű terhelést jelentene az útvonalak menti településeken élők számára – a nagy forgalom, az utak nagymértékű romlása, valamint a környezeti károk miatt.
Mint írták, a fejlesztésének része az is, hogy az érintett 108-as vasúti vonalat villamosítják, így az utasok sokkal korszerűbb vasúti szolgáltatást vehetnek igénybe Debrecen és Balmazújváros között. Ez azonban még odébb van. Így a vonalon április 1-jétől a vonatok csak Füzesabony és Balmazújváros között járnak majd. A város és Debrecen között pedig pótlóbuszok viszik az utasokat.