Elismerte a TEK, hogy 70 rendőrük van a Boszniai Szerb Köztársaságban
Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Elismerte a Terrorelhárítási Központ (TEK), hogy 70 fős állománya „nemzetközi rendőri együttműködési program részeként” egy – kétoldalú megállapodás keretén belül – kiképzési céllal tartózkodik a Boszniai Szerb Köztársaság területén – írja a Telex. A portál kérdésére válaszolva azt írták, hogy a két ország speciális műveleti egységei közötti együttműködés kialakítása már 2023-ban elkezdődött, a jelenlegi képzési program részleteiben pedig 2024-ben állapodtak meg a TEK és a boszniai szerb különleges rendőri erők vezetői. A TEK válasza alapján a közös tréning ősszel Magyarországon folytatódik.

Mindez azért is érdekes, mert éppen most hirdettek ítéletet Orbán Viktor szövetségese, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, Milorad Dodik ügyében. A bosznia-hercegovinai szövetségi ügyészség még 2023 augusztusában emelt vádat, mert a politikus nem tartotta be, nem hajtotta végre vagy akadályozta a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit. A szerdán kihirdetett döntéssel a bíróság egy éves börtönbüntetésre ítélte, további hat évre pedig eltiltotta a hivatali tevékenységtől. Elsőfokú ítéletről van szó, amely után fellebbezést adhat be a boszniai szerb politikus. Ő egyébként már korábban közölte, hogy amennyiben elítélik, annak következményei lesznek és válaszlépésekre lehet számítani.

Még az ítélethirdetés előtt, az eleve feszült hangulatban Milorad Dodik a Nemzetgyűlés ülésén hétfőn este állította azt, hogy magyar terrorelhárítók tartózkodnak Boszniában. Ő akkor még 300 fős magyar speciális rendőri egységről beszélt.