Elismerték a PCR tesztek megsemmisítését
Koronavírusteszthez vesz mintát Csicsely Stefánia, a Szegedi Tudományegyetem orvostanhallgatója Siposné Varga Ildikótól, a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógusától az intézményben 2020. december 2-án (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

Elismerte a kórházi főigazgatóság, hogy semmisíttettek meg PCR-teszteket, azt ugyanakkor már nem árulta el, hogy mennyit. A Jelen írt a témáról kedden.

A Jelen című hetilap írta meg kedden, hogy információik szerint nagyságrendileg 5 milliárd forint értékű PCR-tesztet semmisítenek meg, miután lejárt a szavatosságuk. A munkát a – értesüléseik szerint – a SEPTOX Kórházi és Egészségügyi Hulladékokat Gyűjtő, Szállító és Ártalmatlanító Kft. végzi darabonként 206 forintért, összesen nagyjából 200 millióért. A lap szeretett volna hivatalos információkhoz jutni, ám azt a választ kapták, hogy az információk kiadása veszélyeztetné az Állami Egészségügyi Tartalékot kezelő szervet a feladatellátásban.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) a Telexnek küldött közleményt az ügyben, amelyben azt írták, hogy nem 200 millióért, hanem 239 ezer forintért történt lejárt szavatosságú, fel nem használható PCR-tesztek megsemmisítése a szakmai előírásoknak megfelelően. Azt is hozzátették, hogy „a rövid idő alatt eredményt adó, így a járvány hatékonyabb kezelését biztosító gyorstesztek megjelenése visszaszorította a PCR-tesztek felhasználási mennyiségét”.

Azt ugyanakkor az Okfő nem árulta el, hogy pontosan mennyi PCR-tesztet is kell megsemmisíteni és nem is cáfolta a Jelen által nyilvánosságra hozott számokat.