Elkxrtuk után Gyurcsány válasza: „Szétlxpjuk”

Elkxrtuk után Gyurcsány válasza: „Szétlxpjuk”

Gyurcsány Ferenc plakátja (Forrás: Gyurcsány Ferenc/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Eddig csak kommentálta Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd alapján készült „Elkxrtuk” című filmről szóló híreket, most ugyanakkor úgy tűnik, hogy az alkotás meg is ihlette.

A Demokratikus Koalíció elnöke megjelentetett ugyanis egy (nem általa készített) új plakátot a korábbi alapján. Ennek már az a címe, hogy „Szétlxpjuk”, és a „színészek” is mások: Orbán Viktor, Rogán Antal, Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és Semjén Zsolt. A politikus annyi megjegyzést fűzött hozzá, hogy „2010 óta a mozikban. De már nem sokáig vetítik…”.

A 2006-os őszödi beszéd és az akkori zavargások ihlette politikai thrillernek a napokban lett nyilvános a plakátja és a kétperces trélere is. Kálomista Gábor, a film producere szerint ugyanakkor a budapesti mozikban alig lehet majd látni, ennek hátterében pedig Gyurcsány Ferencet látja.