
– A 2022. évi országgyűlési választások tisztasága szempontjából alapvető fontosságú, hogy minden szavazókörben legyen két olyan felkészült szavazatszámláló, aki független a kormánypártoktól. Ezt felismerve 2021 májusában az ellenzéki összefogás hat pártjának elnöke megbízta a Tiszta Választásokért Alapítványt azzal, hogy segítse elő a közös listát állító pártok szavazatszámlálóinak koordinálását – jelezte közleményben a hat szövetséges ellenzéki párt, a Jobbik, a DK, LMP, MSZP, Párbeszéd és a Momentum.
Mint írták, az együttműködés eredményeként született meg a 20k22 projekt, amely segíti a hatpárti közös toborzást, a jelentkezők képzését és delegálását, továbbá biztosítja az esetleges választási incidensek összegyűjtését, valamint a szavazóköri eredmények alternatív összesítését.
– A 20k22 projekt együttműködik a civil szavazatszámlálókat már 2018-ban toborzó Számoljuk Együtt Mozgalommal (SZEM) is annak érdekében, hogy a közös listát állító pártok a SZEM önkénteseit is delegálják a szavazatszámláló bizottságokba. Köszönjük annak a több mint 10 ezer jelentkezőnek, akik az elmúlt hetekben már jelentkeztek szavazatszámlálónak. Várjuk továbbra is a választás tisztaságát vigyázó aktivisták jelentkezését: célunk, hogy még ebben az évben elérjük a 20 ezer fős létszámot. Annak érdekében, hogy elejét vegyük a választásokon elkövetett visszaéléseknek és szabálytalanságoknak, minden önkéntesre szükség van! – jelezték.
Végezetül arról írtak, hatpárti szavazatszámlálónak a www.20k.hu honlapon, vagy a facebook.com/20k22 oldalon lehet jelentkezni.