
Egy fideszes országgyűlési képviselő fiát előállította a rendőrség, miután egy bejelentés miatt az otthonához vonultak, és kis mennyiségű kábítószert találtak nála – írja a Telex. Törő Gábor, a Fidesz politikusa, a Fejér megyei 2. választókerület képviselője a Facebook-oldalán elismerte, hogy az ő fiához vonultak ki a rendőrök.
A portál szerint a férfi otthonához hétfő este garázda cselekmény miatt vonultak ki a rendőrök, egy gáz- és riasztófegyver volt nála, azzal balhézott, a lakásban tartott kutatásnál került elő a drog. A képviselő azt írta: „A mai napon megjelent hírek szerint rendőrségi eljárás indult a fiammal szemben. Tény, hogy az elmúlt időszakban fiam és élettársa között akadtak összezördülések, hangos viták, a legutóbb a rendőrséget is értesítették. Az ügy kivizsgálása zajlik. A jelen helyzetben is kitartok a fiam mellett. A gyermekeinket úgy neveltük, hogy tetteikért vállalniuk kell a felelősséget, a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, így rájuk is. Bízom az igazságszolgáltatásban!”
A Telex kereste Törőt és a rendőrséget is az üggyel kapcsolatban, a politikus azonban kinyomta a telefont, a rendőrök részéről pedig a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz. Magyar Péter azonban nem késlekedett, máris kiírta a közösségi oldalán: „Azért van annak egy diszkrét bája, hogy Fidesz móri országgyűlési képviselője pár órával azután szavazta meg a drogtörvény szigorítását, hogy a rendőrök drogot találtak a fiánál és előállították”.