Élőben egy lerobbant IC-ről: Cegléd után adta fel a mozdony Szegedről Pest felé
Pótlóbuszra várakoznak a Rókus pályaudvaron, és ez még csak a kezdete az utasok kálváriájának. (Fotó: Magyar Hang/Horváth Attila)

„Tájékoztatjuk utasainkat, hogy a Budapest-Nyugati pályaudvarra tartó vonat a mozdony meghibásodása miatt bizonytalan ideig állni fog, de talán fél óra múlva visszahúznak bennünket Ceglédre” – ezt a bizonytalan tájékoztatást kaptuk kedd délelőtt 11 óra 10 perckor mi, akik 8:50-kor a Szeged-Kiskundorozsma állomáson szálltunk fel a fővárosba tartó a Napfény InterCity vonatra.

A város központi pályaudvaráról építkezés miatt csütörtökig nem indulnak vonatok: aki akar, az egyből Dorozsmára utazik, de akinek nincs lehetősége kimenni a belvárostól és a központi vasútállomástól meglehetősen messze eső állomásra, az választhatja a Rókus pályaudvart, ahonnan pótlóbusszal juthat az indulási pontra. – Reggeli indulásunk tehát már alapvetően zaklatottra sikerült, ehhez képest az úti célunkhoz meglehetősen közel, Ceglédnél robbantunk le, és a további utunk sorsa meglehetősen bizonytalanná vált.

Dorozsma, indulás
Dorozsmáról indult a vonat. (Fotó: Magyar Hang/Horváth Attila)

– A kalauz a hangosbeszélőn azt kérte, hogy ne szálljunk le a vonatról, mert életveszélyes lehet. Eszünkbe se jutott, mert innen a következő állomás, Ceglédbercel és a hátunk mögötti Cegléd is pontosan másfél óra sétára vannak. A MÁV-os dolgozó azt is mondta, hogyha egyszer visszaérünk a városba, akkor a következő alkalmas vonattal tudunk továbbmenni. Hogy oda miként fér majd fel ennyi ember, azt elképzelni sem tudtuk útitársammal. Az utasok nyugodtak maradtak, annak ellenére, hogy egy anyuka két 7-8 év körüli gyermekkel minden bizonnyal lekéste a repülőjét, többen pedig munkába, találkozóra indultak a fővárosba, természetesen időre. A legtöbben egészséges iróniával, de a MÁV-ot csöppet sem méltató szavakkal vették tudomásul a helyzetet. Áram, wifi természetesen nem volt (utóbbi amúgy is ritkán működik normálisan). 

Végül nem sokkal dél előtt elkezdték visszahúzni a vonatot Ceglédre. Eredetileg egy Szegedről induló IC gyorsjárat vitte volna tovább minket 12 óra 13 perckor, de ez is 20 percet késett, ezért egy Ceglédről Pestre közlekedő „sima" vonatra ültünk fel, ami szintén 30 perces késéssel indult. Így végül négy és fél óra alatt, délután fél kettőre értünk fel Szegedről Pestre, de a Nyugati helyett Kőbányára. 

20250415_120023
Átszállás Cegléden. (Fotó: Magyar Hang/Horváth Attila)

Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője a következő szöveggel posztolta a hírt a közösségi oldalán: „Lehet így értette Lázár, hogy “elég volt a luxizásból!”