Elődjével kell tárgyalnia Szolnok polgármesterének a város fejlesztéséről
Szalay Ferenc, Szolnok volt polgármestere (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A volt szolnoki fideszes polgármestert, Szalay Ferencet nevezte ki Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter két évre Szolnok és térsége fejlesztéséért felelős miniszteri biztosnak. Szalay 2024-ben vesztette el a polgármesteri székét. Korábban két részletben, 22 évig vezette a várost, eközben 12 évig országgyűlési képviselő volt. 2024-ben azonban veszített: a szavazatok 38,68 százalékát kapta, míg Györfi Mihály, a Tegyünk Együtt Szolnokért Egyesület jelöltje 39,9 százalékot. (A különbség 375 szavazat volt.)

A leszavazott volt polgármester megjelenése mindenképpen ellentmondásos, különösen mert bár a szolnoki polgármester nem kormánypárti, a 17 tagú közgyűlésben 9:8 arányban a Fidesz alkot többséget. Sőt, eredetileg Szalay Ferenc is képviselő lett, de aztán lemondott, most már nem szerepel a listán.

A hvg.hu emlékeztet arra: Györfi Mihály az ősszel azt mondta, harcok vannak, sőt lesznek is. De az alakuló ülésen Töreki András, a szolnoki Fidesz frakció vezetője arra az újságírói kérdésre, hogy leuralják-e ellenzéki polgármestert, azt felelte: nem, mert ez intelligencia kérdése.