Élőlánccal tiltakoztak a pedagógusok helyzete ellen a Fazekas Mihály Gimnáziumnál

Élőlánccal tiltakoztak a pedagógusok helyzete ellen a Fazekas Mihály Gimnáziumnál

A Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium épületének részlete a főváros VIII. kerületében, a Horváth Mihály téren. (MTVA/Bizományosi: Róka László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Tanárok, diákok, szülők és öregdiákok is részt vettek a demonstráción, amit az ország egyik legjobb iskolájaként számon tartott Fazekas Mihály Gimnázium hirdetett meg az iskola épülete elé, hogy a tanárok és iskolák egyre nehezebb egzisztenciális és szakmai helyzete ellen tiltakozzon – írta meg a 444.hu.

Az akciót ötven fazekasos tanár szervezte, ami körülbelül a tantestület felét jelenti. Hétfő reggel fél nyolckor élőláncot alkottak az iskola körül, és közösen elénekelték a tiltakozások szimbólumává vált „Mi vagyunk a Grund!” című dalt. Az egyik szervező, a Fazekasban tanító Ujlaki Tibor elmondta, hogy mivel még nem nyúltak a polgári engedetlenség eszközéhez, így egyelőre fenyegető levelet sem kaptak, de a tanári karból így is sokan félnek, és ezért nem mernek kiállni.

A tüntetés még a becsöngetés előtt véget ért, de a szervezők jelezték, hogy ha továbbra sem ül le tárgyalni a kormány a tanárokkal, akkor a jövőben egyre radikálisabb eszközökkel fogják folytatni a tiltakozást. 

A portál szerint a tüntetők az október 5-ére meghirdetett egységes pedagógussztrájkon is részt fognak venni, ugyanakkor a Telexnek nyilatkozó egyik tanár szerint még nem született döntés ez ügyben.

Mint megírtuk, a tanárok múlt hét óta országszerte a gördülő sztrájk keretein belül tiltakoztak, de folytatódtak a polgári engedetlenségi akciók is számos iskolában. Egyre nehezebb helyzetben vannak ugyanis a tanárok, amióta a sztrájktörvényt elfogadták. Ez utóbbi keretében olyan elégséges szolgáltatásokat írnak elő a tanároknak, amelyek betartása szerintük ellehetetleníti a sztrájkjukat. Ennek egyik legjobban kritizált pontja, hogy a gyermekfelügyeletet minden, sztrájkkal érintett köznevelési intézményben fent kell tartani.