
Meghibásodott a CT berendezés a székesfehérvári Szent György Kórházban, amely ezért nem tudja vállalni a polytraumás (gerinctraumás, illetve a közepesen súlyos és súlyos koponyasérültek), valamint az akut stroke-os betegek diagnosztikai vizsgálatát – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján közzétett kijelölő határozatból, amely visszavonásig érvényes. A vizsgálatokat a gerinc- és koponyasérültek esetében a fővárosi Szent János Kórházban, a Semmelweis Egyetem Klinikai Központban, illetve a Manninger Jenő Baleseti Központban végzik el, míg a stroke-os eseteket Veszprémbe, Dunaújvárosba és Tatabányára is szállíthatják.
A helyettesítő intézmények az ellátó Fejér megyei centrumkórháztól napszaktól és forgalomtól függően 40-70 percnyi távolságra vannak, a szállításról az Országos Mentőszolgálat köteles gondoskodni. A kijelölő határozat arról ugyanakkor nem szól, hogy a fehérvári kórház neurológiai osztályán szünetelne a fekvőbeteg-ellátás. A kijelölő határozat indoklásából kiderül, hogy a fehérvári megyei centrum szeptember 25-én jelezte az NNGYK-nak a CT meghibásodását és azt, hogy emiatt nem képes eleget tenni feladatának.
A fehérvári kórház nemrég amiatt került a figyelem középpontjába, mert az egyik épületében, ahol a szülészet is van, heteken át ihatatlan volt a csapvíz, ezt a problémát végül szeptember elejére sikerült megoldani.
Frissítés 14.24-kor: az Országos Kórházi Főigazgatóságtól (OKFŐ) megkérdeztük, hogy a CT meghibásodása óta hány pácienst kellett a vizsgálatra szállítani és hogy várhatóan meddig tart az üzemzavar elhárítása. Ha érkezik válasz, frissítjük cikkünket.
Frissítés 18.45-kor: az OKFŐ-nek küldött megkeresésünkre a székesfehérvári kórház illetékese hétfő este reagált, szokatlan módon telefonon. Arról számolt be, hogy a hibát már másnapra, tehát szeptember 26-ra elhárították. Jeleztük, hogy e tájékoztatást akkor tudjuk hivatalosnak tekinteni, ha az intézmény vagy az OKFŐ írásba adja, illetve ha a kijelölő határozat megjelenik az NNGYK honlapján. Mindez azonban cikkünk frissítéséig nem történt meg.








