Egy nap sem telt el és máris eltűnt a Pesti Srácok oldaláról az a segélykiáltó nyílt levél, amelyet a Pesti Tv-vel közösen még csütörtökön tettek közzé.
Lapunk is beszámolt a „Tiltakozunk a Pesti Tv és a PestiSrácok.hu szerkesztőségének ellehetetlenítése miatt!” című nyílt levélről, amelyben arról írtak, hogy két hete szerződés és finanszírozás nélkül, teljes bizonytalanságban készítik a Pesti Tv tartalmait. – Idáig tudtunk hátrálni, mögöttünk már a szakadék tátong – közölték. De nem ez volt a legerősebb üzenet. – Belviták, emberi gyarlóságok és becsvágyak miatt sok értékes tett és törekvés hullott a padlóra az elmúlt években. Nem hagyhatjuk, hogy a Pesti Tv és a PestiSrácok.hu közös szerkesztősége is erre a sorsa jusson! Ébredjenek, akiknek ez a hivatásuk és álljanak mellénk, akiknek fontos a létezésünk! – írták.
Pénteken délelőtt azonban a korábbi linken már nem érhető el a tiltakozást. Ehelyett „Köszönjük! :)” az ott megjelent anyag címe, amelyben – a címhez méltón – megköszönik az olvasóiknak és nézőiknek az elmúlt egy éves támogatást.
Ahogy arról a Média1.hu az elmúlt hónapokban többször is beszámolt, a kormányzati hirdetésekkel teletömött portálnál és a szerkesztőség által indított Pesti Tv-nél bajok vannak. A csatorna nézettsége meglehetősen alacsony maradt, ráadásul a cég jelentős veszteséget halmozott fel.