Elvihette a hazai baracktermést az áprilisi fagy
Képünk illusztráció! Fagyvédelmi öntözéssel eljegesített gyümölcsfák 2021. áprilisában (Kroboth Dávid/olvasói fotó)

Elsősorban a Duna vonalában lévő gyümölcsösökben, Bács-Kiskunban, Tolna megyében és az Alföldön okozott jelentős károkat az elmúlt napok fagyos időjárása – mondta érdeklődésünkre Raskó György agrárközgazdász, aki szerint a kajszibarackosokban a legnagyobbak a károk, úgy fogalmazott: idén sem lesz olcsó barack. Az ő gyümölcsösei megúszták ezt a fagyhullámot a Balaton-felvidéken, mert a fekvése miatt ott később virágoznak a gyümölcsfák. Neki már kajszibarackfái nincsenek, mert azt az előző öt évben mindig letarolta a tavaszi fagy, ezért inkább kivágták a fákat. Érdekességként jegyezte meg, hogy az előző három évben mindig április második hetében érkezett a fagy. Mint mondta, olyan klimatikus változás következett be, amely miatt kajszibarackot termelni komoly kockázatot jelent Magyarországon. A barackültetvények mellett a cseresznyésekben is vannak károk, a meggyben kevesebb, mert az jellemzően ellenállóbb. A fagyok a termelők mellett a kiskerteket sem kímélték.

A Hungaromet agrármeteorológiai jelentése a múlt vasárnap figyelmeztetett a fagykárok veszélyére. A gyümölcsösök – fajtától függően – az ország hőmérsékleti viszonyainak megfelelő eloszlásban, a virágzás körüli különböző fázisokban járnak. Azt írták, a kajszi már Miskolc térségében is elvirágzott, errefelé az őszibarack és a korai cseresznye fajták is virágoznak, az alma, a körte, a szilva és a meggy is még többnyire bimbós. Utóbbi gyümölcsök a Dunántúlon már virágoznak, a déli országrészben pedig még előrébb járnak a virágzásban. A szakirodalom szerint kajszi esetén teljes virágzásban -2,2 Celsius fok a kritikus hőmérséklet, -2,9 foknál 10 százalékos kár, míg -5,6 foknál 90 százalékos kár tűnik valószínűnek.

Raskó György szerint a tavaszi fagyok elleni védekezés csak egy szintig lehet hatékony. A mínusz 1,5-2 fokos fagyok kivédhetők például füstgyertyával, szalmabála égetésével, permetezéssel. Mínusz 3-4 foknál már ezek alkalmazása esetén is vannak károk. Ha ennél is hidegebb van, lehetetlen elkerülni a kárt, amely pusztító is lehet. A Hungaromet napi jelentései alapján a hétvégi lehűlés után -7 és -8 fokos hőmérsékletek is előfordultak az országban.

Az Agrárminisztérium az MTI-n keresztül  hívta fel a figyelmet: az agrárkár-enyhítési rendszer lehetőséget ad a tavaszi fagy által okozott károk részleges megtérítésére. Mint írták, a gazdálkodóknak mindenképpen érdemes elektronikus kárbejelentést tenniük az agrárkár-megállapító szervnél, amely az illetékes kormányhivatal, mert ez szükséges ahhoz, hogy – az egyéb támogatási feltételek teljesülése esetén – a termelők a károk miatt a későbbiekben kompenzációt kapjanak.

A minisztérium szerint a tavaszi fagy akkor valósul meg, ha a kockázatviselés helyén a talajszinttől számított két méter magasságban mért mínusz 2 Celsius-fokos vagy annál alacsonyabb a hőmérséklet. Erről a termelő a HungaroMet honlapján tud tájékozódni. A minisztérium kiemelte: a kárbejelentést alapesetben a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül kell megtenni. Mivel a bejelentés határideje az egységes kérelem benyújtásának időszakára esik, ezért a bejelentési határidő legkésőbb 2025. május 31-re hosszabbodik.

A kárenyhítő juttatás összegének megállapításánál az a mezőgazdasági biztosítás fogadható el, amelyet már az első káresemény bekövetkezése előtt megkötöttek. Ezért javasolják mindenkinek, időben kösse meg a szükséges növénybiztosítást, amelynek díjához az állam jelentős mértékű támogatást is nyújt. A fagykárok felméréséhez segítséget kér a FruitVeB – Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, amelynek oldalán ki lehet tölteni egy rövid kérdőívet.