Elvitték az egyetlen bankautomatát a világörökségi helyszín Hortobágyról
Hortobágy, és a bankautomata hűlt helye (Fotó: Szabó Zsolt László/Magyar Hang)

Egyik napról a másikra szerelte le bankautomatáját (ATM) a Tiszántúli Takarék Takarékszövetkezet Hortobágy településen. Miután az 1500 lelkes községben ez volt az egyetlen ATM, ma lehetetlen pénzt felvenni, pedig nyaranta 200 ezer turista fordul meg a UNESCO Világörökség részét képező nemzeti park hortobágyi látnivalói körül. Az automatát június elején szállította el a pénzintézet. Akadt helybeli, aki éppen a havi fizetését ment volna felvenni, amikor a gép leszerelésével szembesült. Több hortobágyi lakos is arról beszélt ottjártunkkor, hogy a terminál elszállításáról előzetes értesítést nem kaptak – az önkormányzat sem. A masina egykori helyén ma sincs ilyen tájékoztatás, és a szövetkezet honlapján sem találtunk információt. Ez azért háborította fel különösen a helyieket, mert a Tiszántúli Takarék egyetlen pénzintézetként működött Hortobágyon, így sokaknak lehetősége sem volt máshol vezetni a számláját.

A történtek persze nem előzmény nélküliek. Noha a Takarékszövetkezet piaci részesedése még az 50 százalékos aránytól is elmarad, a szövetkezetben komoly potenciál van, mivel ennek a csoportnak a legszélesebb – de elavult és gazdaságtalan – a fiókhálózata az országban. Erre alapozva teremtenék meg egy egységes, hazai tulajdonú takarékbank létrehozásával az OTP konkurenciáját, amelyet a politikai hatalom is támogatóan figyel. Ez hozta magával számos összevonás után a Tiszántúli Takaréknál a „racionalizálás”-nak hívott folyamatot. Hortobágyon például idén februárban már csak heti 2 alkalommal tartott nyitva a fiók, majd végleg bezárt. A biciklitárolót például azóta már teljesen benőtte a gaz. Időközben a szövetkezet értékesítette az itteni épületét, amit a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt.-t is birtokló Varga Ferenc nagyvállalkozó egyik cége vásárolt meg.

Bankóriással készül a NER az OTP ellen? | Magyar Hang

A faluban azt beszélték, hogy a Takarék azért vitte el az automatát, mert az új tulajdonossal nem tudtak megegyezni arról, hogy ott maradhasson. Sőt azt is hallottuk, hogy havi egymillió forintot kért volna a hely biztosításáért.

Varga Ferenc érdeklődésünkre ez utóbbit óriási hülyeségnek nevezte. Azt mondta, a szerződés szerint a terminált – a bank többi tulajdonához hasonlóan – június 5-ig kellett elvinni. Elmondása alapján a tárgyalások során éppen ő vetette fel a pénzintézetnek, hogy az automata kérdését mégiscsak meg kellene oldani. Szerinte azonban ez a banknak láthatóan nem volt fontos, nem írtak semmit erről a szerződésbe. Ráadásul – folytatta –, az egy régi típusú automata volt, a fenntartása jóval több gonddal (belső térről tölthető, fűthető helyiség kell neki) járt a moderneknél.

Inkább helikoptert küldtek a betegért, olyan rossz az út Nagyivánnál | Magyar Hang

Hozzátette, ő is nonszenszek tartja, hogy a helyieket nem értesítették a leszerelésről, és hogy éppen az idegenforgalmi szezonra maradt pénzfelvételi lehetőség nélkül Hortobágy. Mivel maga és vendégei is gyakran használták az automatát, érdeklődött a postán és a Coop üzletben az esetleges elhelyezés lehetőségéről is, valamint az OTP-t is megkereste emiatt. Egyébként azt mondta, még gondolkodik, hogyan hasznosítsa az épületet, hungarikumokat és gyógynövényből készült termékeket forgalmazó üzletet is el tudna oda képzelni, de „pizzéria, kocsma nem lesz”.

hortobagy6.jpg
Hortobágy és a bankautomata hűlt helye (Fotó: Szabó Zsolt László/Magyar Hang)

Úgy tudjuk, a hortobágyi automata üzemeltetése jó ideje nem volt nagy üzlet a Tiszántúli Takaréknak, miután a kormány 2014-ben díjmentessé tette havonta két alkalommal a készpénzfelvételt. A községben ugyanis nem nagy pénzeket keresnek a helyiek, és sokan egy összegben vették fel a jövedelmüket. És bár nyáron a turisták miatt – állítólag – naponta töltötték az automatát, éves viszonylatban mégsem tartotta el a terminált. Ennek ugyanakkor némiképp ellentmond, hogy a szövetkezet érdeklődésünkre azt írta: ugyan meghaladja a lehetőségeiket, hogy minden településen fiókjuk és automatájuk is legyen, de a hortobágyi önkormányzattal tárgyalnak az ATM elhelyezéséről. Remélik, hamarosan újra lesz termináljuk a községben. Azt ígérik, hogy a közeljövőben Hortobágyra is járni fog az úgynevezett „Takarék-busz”, amely hetente megy majd el a faluba. Mint írták, pénzt a postán lehet most felvenni, igaz – azt nem tették hozzá –, jókora felárért. A helyi fiók bezárását a Takarék Bankok és -szövetkezetek versenyképességének és a hatékonyságának növelésével magyarázták.