„Varga, adjál vizet!” Ezt kiabálták a káposztás Varga Antalnak Hajdúböszörményben 2003 havas telén. Azért ösztökélték az akkor 50-es évei végén járó gazdát, mert jóformán mindenki azzal foglalkozott, hogy egy Kovács Albert utcában élő famíliának hatujjú gyermeke született, egy másik apróságnál rákot diagnosztizáltak, két családban pedig két gyermek – köztük egy csecsemő – halt meg. Egy rokon az egyik utcabeli ingatlanon bukkant a 181 galvániszappal és trafóolajjal teli hordóra. A környéken úrrá lett a pánik, akkora csődület volt, a helyiek azóta sem láttak hasonlót.
Ekkor kiabálták Vargának, hogy adjon vizet. Fúrt kútja neki tényleg az életet jelentette: annak idején vezetékes víz híján ebből építkezett, később háztáji gazdaságát locsolta belőle. A férfi ugyanis a nagybani piacra termelt. 2003 telén is 800 mázsa káposztája várt értékesítésre, két fűtött sátrában már a tavaszi palántaszezonra készült. Így történt, hogy a parasztgyerekként cseperedett, de az ipari iskolában villanyszerelőként végzett Varga beengedte magához a vízmérőket. Ezzel lett „vége a világnak” a Vénkertben. A vizsgálat eredményét megkapó vasutas szavait azóta is visszhangozzák. „Annyi méreg van a vízben, hogy a várost meg tudná ölni!” Más kérdés, hogy kiderült: nem az illegálisan tárolt veszélyes hulladék szennyezte be emberöltőkre a talajvizet, hanem a közeli Tungsram-gyár. Később azt is közölték, hogy a halálesetek és szennyezés között nincs kimutatható összefüggés, ez már teljes bizonyossággal sosem fog kiderülni.
A vénkerti Kovács Albert utcától néhány száz méterre terpeszkedő üzemet mindenki Tungsram-gyárként ismeri. Az után is így hívták, hogy 1989-ben a General Electric (GE) megvette; s most így emlegetik. Ebben az utcában is sok olyan család lakik, amely az izzógyárban dolgozott – vagy még ma is onnan kapják a kenyérre valót. Éppenséggel Varga Antal is ilyen: mint villanyszerelő előbb alkalmazott volt, majd vállalkozóként ismerte ki a maszekvilágot. 1991-ben kezdett növénytermesztésbe. Nem titkolja, jól ment neki, csak aztán 2003-ban jött a papír a „tanácstól”. Letiltották a szennyezés miatt a város összes artézi kútjával együtt az övét is. Két hónap múltán hiába oldották fel az intézkedést, a Vénkert egy részén, így nála is maradt az „ideiglenes” zárás – amely azóta is tart. „Kellett nekem vizet adni!” – morgott a határozatot lobogtatva.
Az üzem 1967-ben finommechanikai üzemként indult, majd folyamatosan tértek át az izzógyártásra. A fémek zsírtalanításához használtak vegyszereket. A gyárat megvásárló GE 2003-ban – a rejtélyes halálokok utáni hatósági buzgólkodás mellékszálán – lelt arra a téglafalú aknára, amelyből évtizedeken át akadálytalanul folyt a klórozott szénhidrogén a talajba. A Hajdú-bihari Napló akkori cikke szerint a Vénkertben a szénhidrogén koncentrációjának a megengedett érték (40 mikrogramm literenként) 10–20-szorosát, az üzem közelében pedig annak 50–80-szorosát (!) mérték. Az elszennyezett városrészben biztonsági zónákat jelöltek ki, az utcákban ma is egymást érik a lelakatolt mérőkutak. Akinek az ingatlanja a leginkább szennyezett körbe esik, annak tilos kutat fúrni, vagy a meglévőt használni.
A kártalanítások máig sem zárultak le. Tény: a károsultak nem zártak össze – a General Electric is egyéni megállapodásokra törekedett –, sokan kiegyeztek a felkínált apróságokkal. Tapasztalataink szerint ezt már nagyon bánják. A lezárt kutak fejében fedett esővíztárolót kaptak, és némi pénz is ütötte a markukat. Egyikük, a vezetékneve elhallgatását kérő Sándor például a 2004-es szerződése szerint 200 ezer forintos átalány kártérítést kapott, plusz a GE vállalta a kútja eltömítésének költségét. A szerződés rákfenéje, hogy beleírták: semmilyen egyéb követelése nincs, és a jövőben sem áll elő ilyesmivel. Felvetésünkre – miszerint miért írt alá egy pontos dátumot sem tartalmazó papírt –, azt felelte: ő is, ahogy mások is a gyárban dolgoztak, nem láttak más megoldást.
Azt nem tudni, hány károsulttal állapodtak meg, ám többre becsülik azokat, akikkel kiegyeztek. Erre vonatkozó kérdésünkre a jelenlegi tulajdonos Tungsram Operations Kft. – amely nem azonos a 1989 előtti tulajdonossal – nem válaszolt. Mindenesetre az bizonyos, egy 2016-os GE-levél alapján számos károsulttal nincs még szerződés. A helyiek szerint akadt, aki perre vitte, de elbukta, mint mondták, őt már hiába keresném, mivel elhalálozott.
A családi házas, udvaros Vénkertben Varga Antalt emlegetik a legerélyesebb károsultként, ő ugyanis „nem hajlott meg a gyárosok alamizsnája előtt”. A kútletiltás után az udvara végében kialakított gazdaságát felszámolta. Az alacsony, furmányos ember benyomását keltő férfi elmondása szerint a városban mindenki tudta, mivel foglalkozik, látványosan kellett elköltöztetni a gazdaságát egy külterületi földre. Drága mulatság volt: a fóliasátrakat kitelepítette, a gáz helyett vegyes tüzelésű kazánrendszert építtetett, kutakat fúratott, a kertet éjszaka őriztetnie kellett. Csak ezek költségét 10 milliós nagyságrendűre becsülte. Ebbe nem számolta bele, hogy szennyezett vizet tartalmazó környezetben él, nem használhatja a talajvizet, a házát pedig talán féláron tudná eladni.
Ha ez nem lenne elég, 2013-ban a hivatalosságok is akasztottak a károsultakra egy jókora púpot. A földhivatali tulajdonlapokon tartós környezeti kárt jegyeztek be az ingatlanjaikra függetlenül attól, hogy meghajoltak-e a gyártulajdonosok előtt vagy sem. Ez alighanem még hosszú ideig fékezi az ingatlanok valós árán történő értékesítését. Figyelemre méltó viszont, hogy a tartós környezeti kárról szóló billog az önkormányzat és a MÁV tulajdonában álló ingatlanokra is rákerült. A gyárosok velük kötött egyezségét közérdekűadat-igényléssel próbáltuk megszerezni. Mint kiderült, sem az önkormányzat, sem a vasúttársaság nem kötött ilyet sem a Generallal, sem a 2018 óta tulajdonos Tungsram Operationsszel.
A véleményüket vállaló károsultak a GE – szerintük őket semmibe vevő – taktikája mellett a városban is csalódtak. A polgármesteri hivatal érdeklődésünkre – miszerint hogyan segítették a károsultak érdekeinek érvényesítését –, azt közölte: a gyár tárgyalt az érintettekkel. Hogy a károsultak mennyire magukra maradtak, jól mutatja, hogy a Vénkertben a 2014-es választáson az érdekérvényesítés ígéretével kampányoló jobbikos képviselőjelölt elvitte a mandátumot a fideszes elől. Ám kiderült, vele is rossz lóra tettek. Többek szerint sok iratot átadtak neki és egy ügyvédnek, de Varga Antal szerint még a papírokat sem látták viszont.
Városházi ügyekre rálátó forrásaink szerint viszont az önkormányzat szempontjából árnyaltabb az ügy. Sőt, a helyzete kényes, mivel bár segítene a bajba jutottaknak, de nincsenek ütőkártyái. A cég az egyik legnagyobb adófizető, még ma is félezren dolgoznak ott. Nem kétséges, hogy a tulajdonos maga végzi a talajvíz tisztítását, annak ellenére, hogy nem ők okozták a szennyezést. Azt is hallottuk, hogy a cég nélkül esély sem lenne a talajvíz megtisztítására. Problémaként említik, hogy a károsultak között sosem volt egység, többekből pedig a kompromisszumkészség máig hiányzik, és ahogy telik az idő, egyre nehezebb a helyzetük.
A hajdúböszörményi Tungsram-gyár körül lévő mérőkutak, amelyeket az üzem által okozott szennyezés nyilvánosságra kerülése után állítottak fel (Fotó: Magyar Hang)
Jó példa erre a GE jogászának egy 2016-os (ám dátum nélküli) tájékoztatása: azzal hárította el az igényeket, hogy az 1980-as évekbeli szennyezés miatt nem terheli őket polgárjogi felelősség, a követelések megalapozatlanok. Vargának ekkor már 1,5 millió forintot ajánlottak, ha igazolja kútja mezőgazdasági célú használatát. Ő ebből sem kért – mondván a neki okozott kár ennél sokkal nagyobb.
A volt tulajdonos GE elhárította a kérdéseink megválaszolását. Azt írták, minden telephelyükön betartják a jogszabályok mellett a még szigorúbb „GE-szabályokat” is. Mivel értékesítették a magyarországi üzletágukat, mindenben az új gazda, a Tungsram Operations az illetékes. A Tungsram egy reklámízű közleménnyel tudta le kérdéseinket. E szerint korrekt kapcsolatot szeretnének a lakosokkal, az önkormányzattal és a hatóságokkal. Elkötelezettek az előírások mellett, ám mivel az üzem 2018 áprilisában került a tulajdonukba, a megelőző időszakról nem tudnak információt adni, keressük GE-t – írták. Így a Tungsram Operations azt sem közölte, hogy ők mit tettek a megegyezésekért. Ez is kortünet: a hárítás és egymásra mutogatás miatt szinte lehetetlen egy közügyről információhoz jutni.
Mindenesetre a tulajdonos évről évre beszámolót készít a helyi képviselő-testületnek. Az idei iratból kiderül: a talajvíztisztítás folyamatos, de a szennyezés terjedését még nem sikerült teljesen megállítani. Ennek gátlására újabb 16 kút építésére kértek engedélyt. Ugyanakkor a kitermelt vízben a gyökérzónás tisztító révén csökken a szennyezés koncentrációja (hogy pontosan mit jelent, nem részletezték). Ám így is csak lassú javulásra lehet számítani. A mentesítés a tulajdonosoktól folyamatos befektetést igényel, a Tungsram a gyár megvásárlása óta közel 400 millió forintot költött erre.
Varga Antal nem csak a gyárosokkal vívott szélmalomharcba fáradt bele. A növénytermesztéssel már jó tíz éve felhagyott. A mára megőszült férfival belváros-széli turkálójában ücsörgünk, itt mutatja „szennyes dossziéját”. – Mindenkit kerestem már: az önkormányzat sem foglalkozik velünk, a szennyezésnek nincs gazdája, a károsultakon keresztülnéznek. Mondja meg, hogy leszünk mi kártalanítva? – kérdi. Mivel a problémát megoldani nem tudom, a gazdasága felszámolásának okairól, az odakapó tolvajokról, a részeges éjszakásról, az APEH „trükkjeiről” mesél. – A turkálónak is vége. Tíz éve még üzlet volt rongyozni, akkor 14-en csináltuk Böszörményben. Most heten vagyunk, s jönnek, hogy vegyem meg a készletüket. Kell a fenének, ettől is szabadulnék! Hetvenéves vagyok, nem szeretek már báláér’ sem menni – jegyzi meg.
Nyitvatartás ide vagy oda, elfordulunk a Kovács Albert utcai házához. Varga Antal kútja gyümölcsfák között pihen, évek óta nem húzta meg. Hiába kérem, nem akarja most sem. Az egykori gazdaságának hűlt helye, a fóliasátrak helyén melléképület és garázs támaszkodik. – Látja? Itt lesz vége: garázsvásáron elszázforintozom a maradék rongyot!
A riport a Magyar Hang a Magyar Hang 2020/48. számában, november 27-én jelent meg.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/48. számban? Itt megnézheti!
