Enyedi Zsolt: Palkovics a CEU elüldözésekor a szöges ellentétét mondta annak, mint most, a Fudan Egyetem fogadásakor
Enyedi Zsolt (Fotó: CEU)

Enyedi Zsolt politológus-szociológus, a CEU professzor a Facebookon közzétett bejegyzésében emelte ki, hogy a kormány milyen kétszínűen viszonyul a külföldről érkezett egyetemekhez, attól függően, hogy az érdekeinek megfelel-e vagy sem a magyarországi működésük.

A CEU és a Fudan ügyében (sok egyéb mellett) az is közös, hogy mindkét terv végrehajtásában központi szerep hárul a megbízható Palkovics Lászlóra. Négy évvel ezelőtt – emlékeztet Enyedi – azt mondta, hogy akkor van helye külföldi egyetemnek Magyarországon, ha az olyan programokat hoz be amelyek nálunk hiányoznak. „Ezzel indokolta, kacifántos módon, a külföldi kampuszt mint követelményt."

Most viszont Palkovics László miniszter olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint külföldi egyetem akkor jöhet Magyarországra, ha hajszálra ugyanazt tanítja, amit már nálunk is tanítanak.

A Fudan a teljes magyar felsőoktatásra hátrányos lehet
Magyar Hang

A Fudan a teljes magyar felsőoktatásra hátrányos lehet

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés kéri a döntéshozókat, hogy ne csak a politikai célokat vegyék figyelembe, hanem a magyar felsőoktatás és az ország jövőjét is.