„Politikai bábszínház” – Kivonult az ellenzék a státusztörvényről szóló egyeztetésről

„Politikai bábszínház” – Kivonult az ellenzék a státusztörvényről szóló egyeztetésről

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Kivonultak az ellenzéki pártok a pedagógusok státusztörvényéről szóló, Pintér Sándor belügyminiszter által kezdeményezett tanácskozásról – közölte a hat ellenzéki párt a Belügyminisztérium előtt tartott közös sajtótájékoztatón.

Elsőként Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke lépett a mikrofon elé, aki megismételte az ellenzéki pártok azon közös álláspontját, miszerint a pedagógus-béreket nem uniós forrásból, hanem a költségvetésből kell finanszírozni. Közölte továbbá, hogy a státusztörvénnyel kapcsolatos észrevételeikre Pintér Sándorék részéről nem volt fogadókészség. 

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke bosszútörvénynek nevezte a tervezetet, amelynek értelmében megszűnne a pedagógusok közalkalmazotti státusza. Mint mondta, Pintér Sándort felszólították a visszavonására, mert az nem javítaná, hanem rontaná a helyzet. Kifejtette azt is, hogy nem támogatják, hogy a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonya megszűnjön. – Ki más lenne közalkalmazott, mint a pedagógusok? – tette fel a kérdést, megjegyezve: 2016-ban az volt a kormányzati ígéret, hogy a következő évtől már hozzáigazítják a pedagógusbéreket a diplomás fizetésekhez, ám azóta sem történt semmi. Szabó Tímea tájékoztatása szerint a tárgyalásról kivonultak az ellenzéki pártok. – Ez egy politikai bábszínház volt. Pintért arra hivatkozott, hogy a pedagógusok 56 kifogásából 36-ban tettek engedményt. Akkor csak húsz pofont osztanak ki a pedagógusoknak – vonta le a következtetést a Momentum elnöke. Gelencsér Ferenc döbbenetesnek nevezte a tanácskozást. Mint mondta, azt kérte Pintér Sándor belügyminisztertől, ígérje meg, hogy azokat a fiatalokat, akiket eddig könnygázzal fújtak, nem verik meg a jövőben.

A DK politikusa a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az érintettek, vagyis a pedagógusokat és diákokat képviselő civil szervezetek nem kaphattak szót, ezért ők sem hajlandóak a bosszútörvényről tárgyalni. A tanácskozáson a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Tanítanék Mozgalom, a Civil Közoktatási Platform, az ADOM Diákmozgalom és az Egységes Diákfront képviselői is jelen lehettek, de észrevételeiket nem fejtethették ki.