Érvénytelenítette az OBT a kormánnyal kötött megállapodást
Varga Zs. András, a Kúria elnöke (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Tíz igen szavazattal, két tartózkodás mellett az Országos Bírói Tanács érvénytelenítette a kormánnyal kötött korábbi megállapodást. Varga Zs. András, a Kúria elnöke nem szavazott a javaslatról. 

A Hvg.hu információi szerint az OBT-ülésen részt vett rajta Tuzson Bence igazságügyi miniszter is, aki utoljára egy éve, az alakuló ülésen tette ott tiszteletét. Nem ment el viszont Szabó Péter korábbi elnök, aki épp azután mondott le elnöki posztjáról, hogy korábban aláírta a megállapodást, ami nagy fölháborodást váltott ki a bírók körében.

Emlékeztetőül: a bírói fizetéseket a szervezeti reformhoz kötő alkut tavaly novemberben szavazta meg a testület –  8-7 arányban. Az ezt követő tiltakozás nyomán mondott le Szabó Péter. A Hvg szerzője, Serdült Viktória arra is fölhívja a figyelmet, hogy a mostani napirend előterjesztői között hárman is voltak (Félegyházy Megyesy Fatime, Kovács Gergely és Surányi József), akik novemberben még megszavazták a megállapodást.

Az OBT új elnöke, Pecsenye Csaba megválasztása után egy közleményben még határozottan visszautasította, hogy a megállapodás aláírásával bárkinek a becsülete sérült volna, amikor azonban az OBT véleményezése nélkül tárgyalták és fogadták el azt a jogszabály-javaslatot, amely módosít a bírói korhatáron, az elnök megdöbbenéséről tanúskodó levélben fordult az Igazságügyi Minisztériumhoz. A testület végül közleményben jelezte, hogy a történteket a hatáskörük teljes és szándékos kiürítéseként értékelik, az eljárás pedig súlyosan sérti a jogállamiság alapelveit és a demokratikus jogalkotási folyamat alapvető szabályait.

A Kúria elnöke visszacsap

A Kúria elnöke visszacsap

Az biztos, hogy nem kímélik egymást a bírósági vezetők.

Az OBT-ről a Kúria elnöke sem fogalmazott túlságosan megértően. Varga Zs. András felelőtlenségnek tartja azt is, hogy a tagok talán engedve „a külső, egyre inkább politikai töltetű nyomásnak”, és tárgyalni fog a megállapodás érvénytelenítése tárgyában, amit ő a maga részéről nem is fog támogatni. Ő úgy vélte, ha az utólagos érvénytelenítés megtörténik, az legfeljebb arra alkalmas, hogy nevetségessé tegye az OBT-t.

Vagyis, kérdés, hogy mi történik most, az OBT hatálytalanító döntése után.