
A bíróság érvénytelenített egy házasságot, amelyet a 87 éves férj a halála előtt két héttel kötött házvezetőnőjével, közölte a Pest megyei főügyészség. A gyermektelen, idős, demenciával küzdő férfi hosszú ideje számos krónikus betegségben szenvedett, kórházban ápolták. Mentális állapota miatt a kórház intézkedett gondnokság alá helyezése érdekében.
Ekkor jelent meg a kórházban a férfi házvezetőnője két ügyvéd kíséretében, kérve a férfi azonnali hazabocsátását. A kezelőorvos pszichiátriai vizsgálatot akart kérni, mivel a férfi a helyzetét reálisan megítélni nem volt képes. A vizsgálat ellen a nő és jogi képviselői tiltakoztak, és mivel a beteg maga is ezt kérte, hazabocsátották, de a kórház értesítette az illetékes gyámhatóságot.
Ezután „pontosan nem tisztázott körülmények között”, ahogy az ügyészség írja, benyújtották a házassági szándék bejelentéséről szóló jegyzőkönyvet, valamint a házasságkötés előtti várakozási idő alóli felmentésre irányuló kérelmet a szentendrei jegyzőnek. (Később írásszakértő megállapította, hogy ezeket nem a férfi írta alá.) A jegyző engedélyezte a házasságkötést, és azt is, hogy a házasságkötésre a férfi lakóhelyén, Leányfalun kerüljön sor.
Előtte azonban a férfi ismét kórházba került, ahol azt állapították meg, hogy korlátozottan képes az együttműködésre, szellemi hanyatlása és beszédzavara miatt információt csak nehezen lehetett nyerni tőle. Mégis kiengedték, két nap múlva meg is kötötték a házasságot. Két héttel később a férfi újra kórházba került, és elhunyt.
Az ügyészséghez a testvérei fordultak, mert szerintük a nő a férfit demenciáját és leromlott egészségi állapotát kihasználva vette rá a házasságra, azért hogy vagyonát megszerezze.
Az ügyész, mivel álláspontja szerint az elhunyt mentális állapota és demenciája folytán ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a házasságkötés időpontjában hiányzott, kérte a házasság érvénytelenítését. A Szentendrei Járásbíróság ezt ki is mondta, majd a döntését a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék jogerős ítéletével helyben hagyta.