Az előzetes adatok szerint 2024 augusztusában 6703 gyermek született és 10 009 fő halt meg. 2023 augusztusához képest a születések száma 13 százalékkal csökkent, a halálozásoké 1,2 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké 1,9 százalékkal nőtt – írja a Ksh.hu.
Idén január és augusztus között 51 463 gyerek született, 6017-tel kevesebb, mint 2023 első nyolc hónapjában. A demográfiai statisztika másik oldalán a halálozási mutató kicsit csökkent ebben az időszakban: 83 400-an haltak meg, 1,4 százalékkal, 1166-tal kevesebben az egy évvel korábbinál. Augusztusban 10 009 magyar halt meg, 123-mal több, mint egy éve.
A Hvg.hu elemzése szerint amióta vezetik a demográfiai statisztikát, most először látunk olyat, hogy 80 ezer gyerek sem született az elmúlt 12 hónapban. Hozzáteszik: hónapról hónapra negatív rekordot jelentő vagy ahhoz közelítő számokat ad ki a Központi Statisztikai Hivatal a demográfiáról, és ez a most közzétett augusztusi adatsorral sem volt másképp. Idén augusztusban 1020-szal kevesebb gyerek született, mint tavaly ilyenkor. És már a tavalyi mutató sem volt erős, 2022-ig szinte minden évben 8000 fölött volt az augusztusi születésszám – most ez 6703 volt.