Ezúttal nem fullaszt mindent Pride-ba a Fidesz, de kevés idő lesz megszavazni a fővárosi büdzsét
A Fővárosi Közgyűlés ülése április 30-án (Fotó: Magyar Hang / Hutter Marianna)

Lesz-e még július elsején is költségvetése a fővárosnak vagy súlyos veszélybe kerül Budapest működése? Ez a hétfő esti rendkívüli közgyűlés tétje, amelyet azután hívott össze Karácsony Gergely, hogy múlt szerdán a Tisza, illetve a Fidesz távolmaradása miatt határozatképtelenek voltak. Azóta viszont nem várt méretű sikerrel ment le a Karácsony Gergely támogatta Pride, ami egyben rendszerellenes tüntetés is lett, így meglepő lenne, ha ezt a felhajtóerőt látva a Tisza nem szavazná meg a büdzsét.  De mi történt és mi várható még? 

Magyar Péterék fővárosi frakciója a múlt szerdai közgyűlés kezdetekor közölte, nem fognak részt venni azon, mert „elég volt abból, hogy a Fidesz-frakció Szentkirályi Alexandrával az élen minden közgyűlésből balhét és színházat csinál (...) elég volt abból, hogy a közgyűlést minden alkalommal olyan kirakat és ideológiai előterjesztésekkel, módosító javaslatokkal bénítják meg, amelyeknek semmi köze a budapestiek mindennapi életéhez”. Kritizálták Karácsony Gergelyt is, aki szerintük nem megfelelő határozottsággal vezeti az üléseket, emiatt teret biztosít a Fidesznek a személyeskedésre. Azt állították, hogy ez „egy utolsó jelzés a fideszes pártkatonák és a főpolgármester felé″. Feltehetően a döntés nem volt független attól, Fidesz akciójától, a frakciójuk ugyanis az utolsó pillanatban minden egyes előterjesztéshez – annak témájától függetlenül – beadott módosítókat a Pride elítéléséről.

Azóta viszont a budapesti rendezvény nemcsak, hogy rendben lement, de nem várt mértékű sikernek bizonyult: több százezren vettek részt rajta a kormányzati tiltás ellenére, ami óriási eredmény Karácsony Gergelynek, akit egyébként a szervezés miatt még börtönnel is fenyegettek. Így meglepő lenne, ha a fővárosi Tisza ezek után sem lenne hajlandó elmenni és biztosítani a támogatását a költségvetés fennmaradásához. Ugyanis a párt múlt heti távolmaradása láthatóan vegyes fogadtatásra talált fővárosi követőik között, akiknek jelentős része a főpolgármester szimpatizánsa. Az talán a Tisza nyitottságát mutatja, hogy ezúttal még több módosítást nyújtottak be a költségvetésre vonatkozó javaslatokhoz, például módosíttatnák a főváros OTP-vel kötött hitelszerződését: „ahogy a decemberi költségvetésben is megszavaztuk a béremelést, úgy a mostani közgyűlésre benyújtott javaslataink is a pénzügyi stabilitást, a felelős tervezést segítik″.

Ugyan a Fidesz a hétfői rendkívüli ülésre is hoz egy saját pride-os előterjesztést, de ezúttal azt nem adta be módosítóként is minden más javaslathoz, mint legutóbb. Érdekesség, hogy ha egyáltalán megszavazza a testület, hogy a Fidesz felvetését tárgyalják a napirendi pontok között, akkor azt Vitézy Dávidék úgy módosítanák, hogy a rendezvény elítélése helyett inkább a közgyűlés mondjon köszönetet a rendőrségnek az esemény biztosításáért.

A büdzsé veszélybe kerülése a fővárosi szakszervezeteket is aggodalommal töltötte el, ami miatt arra kérték tagjait, de a budapesti lakosokat is, hogy minél többen személyesen is menjenek el a hétfőn este hatkor kezdődő rendkívüli ülésre, hogy ezzel is éreztessék a frakciókkal a felelősségüket. Egyúttal azt kérték a budapesti képviselőcsoportoktól, hogy egyeztessenek velük, úgy tudjuk, ezek a megbeszélések hétfőn zajlanak is. Információink szerint a múlt héten a költségvetés miatti aggodalmak miatt Számadó Tamás főjegyző is írt levelet a hivatali dolgozóknak. Ebből többek közt kiderült, hogy a munkatársaknak már így is kellemetlen következménnyel járt, hogy nem mentek át a költéségvetés fennmaradását biztosító javaslatok a múlt héten. Ugyanis a levél szerint a hivatal béren kívüli juttatási rendszerének fontos részét képező rekreációs juttatás kiutalására nem tud sor kerülni addig, amíg a költségvetési rendelet hatályban maradása tárgyában a közgyűlés nem hoz döntést. Úgy tudjuk, a főjegyző azt is írta, hogy bármilyen döntések is születnek a hétfői napon, a hivatal továbbra is működni fog. Ebben maximálisan számít munkatársai szakmai munkájára, a város iránti felelősségérzetére és elkötelezettségére. Cserébe a kollégái számíthatnak arra, hogy a hivatal vezetése „minden jogszerű lépést meg fog tenni annak érdekében, hogy a munkatársak érdekei ne sérüljenek, mind anyagi, mind egyéb értelemben biztonságban érezhessék magukat″.

Kevesebb mint hat órájuk lesz megszavazni

Miután a rendkívüli tanácskozás este hatkor kezdődik, Fővárosi Közgyűlésnek kevesebb mint hat órája lesz elfogadni a költségvetésekkel kapcsolatos előterjesztést. Ugyanis azt nem elég megszavazni, a döntésnek át is kell futnia a hivatali apparátuson, és meg kell jelennie a Fővárosi Közlönyben még éjfél előtt. Ennek hiányában július 1-jétől nincs érvényes költségvetése az idei évre Budapestnek. Korábban a Magyar Hang kérdezte Kiss Ambrustól, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatójától, hogy miért nem előbb kezdődik az ülés, ám szerinte „ha a politikai cirkuszt mindenki otthon hagyja és koncentrál a főváros működésére, lesz idő elfogadni a javaslatot″. Kiss szerint egyébként ha nincs költségvetése a fővárosnak, akkor gyakorlatilag bármi megtörténhet, hiszen olyan még nem történt, hogy egy településnek év közben szűnjön meg a büdzséje, erre nincs jogi szabályozás. – Ha nem tudjuk fizetni a közösségi közlekedést, a Budapest Közműveket és nincsen mögöttük egy finanszírozási háttér, akkor azok a tárgyalások, amelyeket a kormánnyal elkezdtek, nevetségessé válnak. A kormány mondhatja, hogy szedje össze magát a Fővárosi Közgyűlés, és utána jöjjön a tárgyalóasztal – mondta korábban.

Nemcsak a költségvetésről döntenek

A döntések között szerepel az átmenetileg vezérigazgató nélkül maradt BKK és a BKV irányításának átalakítása is. Míg Bolla Tibor korábbi BKV-vezető belebukott abba, hogy baráti viszonyban állhatott a céget megkárosító számlagyár egyik kulcsfigurájával, Fuzik Zsolttal, addig a BKK-tól Walter Katalin amiatt távozott, mert méltatlannak találta a fővárosi cégvezetői pályáztatási folyamatot. – Még csak nem is kommunikáltak velem. Piaci profizmust várt el a bizottság a jelentkezőktől, miközben ők ezen a téren a minimumot sem teljesítették – jegyezte meg mondta korábban a Magyar Hangnak. – A működés folyamatossága és a vezetés kiegyensúlyozottsága érdekében javaslom, hogy a két közlekedési társaság vezetési struktúrája a német társasági jogból ismert management board mintájára kerüljön átmenetileg kialakításra, vagyis az igazgatóság ne külsős tagokból, hanem a társaság menedzsmentjének tagjaiból álljon – olvasható Karácsony Gergely vonatkozó előterjesztésében.  Karácsony a BKK igazgatóságának tagjává Bodor Ádámot, Diószegi Ágnest és Sághy Andreát választaná, a BKV esetén pedig Bátora Lászlót, Szedlmajer Lászlót és Dr. Takács Pétert.

Vitézy Dávidék javaslatára szó lesz az autó- és trolibusz közlekedés előnyben részesítéséről, a DK kezdeményezésére pedig többek közt arról, hogy a főváros felterjesztési jogával élve javasolja a kormánynak, hogy módosítson a szolidaritási hozzájárulás szabályain, amely jelenleg túlzott anyagi terhet ró a fővárosra. 

Érdekesség, hogy nemcsak a Pride és költségvetés kapcsán lehet vita hétfőn, de még a játszóterek miatt. A Tisza egy javaslata arra kérné fel a főpolgármestert, hogy vizsgálja meg, hogy „milyen önkormányzati szabályozási eszközök állnak rendelkezésére annak érdekében, hogy a játszóterek minél inkább a kapcsolódó környezet felé nyitott, lehetőség szerint kerítés nélküli, multifunkcionális közösségi terekké váljanak″. A kerítés kapcsán azt is megjegyezték, hogy megoldás lehet azok magasságának csökkentése vagy például azok helyettesítése természetes határoló elemekkel, például „sűrű, de nem tüskés sövénnyel” vagy „alacsony dombokkal”. A Fidesz módosítója szerint viszont „a kerítés nemcsak védi gyermekeinket, hanem annak zárhatósága esetén a játszótereket is biztosítja az illetéktelen személyek használatával szemben”. Ezért kezdeményezik, hogy azokat a fővárosi önkormányzat fenntartásában lévő játszótereket, ahol ez még nem történt meg, kerítsék körbe és lássák el gyerekzárral.