
A feljelentett cselekmény nem bűncselekmény, röviden erre hivatkozva utasította el a rendőrség a momentumos Gelencsér Ferenc feljelentését, amit a fideszes Szentkirályi Alexandra emberrablós-csomagtartós videója miatt tett – tudta meg a Magyar Hang. A kormánypártok fővárosi frakciójának vezetője nemrég nagy felháborodást váltott ki azzal, hogy videót közölt arról, ahogy saját kollégája megkötözve fekszik egy autó csomagtartójában. A csomagtartó előtt Szentkirályi állt, aki azt kérdezte a nézőktől, hogy ugye ők sem akarnak így járni, mert ha nem, akkor töltsék ki a kormány Voks 2025 nevű szavazását, és ott mondjanak nemet arra, hogy Ukrajnát gyorsítva felvegyék az EU-ba.
A videó miatt Gelencsér rémhírterjesztés bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést, ezt utasította el csupán néhány nap alatt a rendőrség. A Magyar Hang megkeresésére a Momentum ismertette a határozat tartalmát, eszerint Gelencsér feljelentését egy másik személyével együtt vizsgálták. Az indoklásban az volt olvasható, hogy „közveszély színhelyén elkövetett rémhírterjesztés bűntettének gyanúja″ miatt történt a feljelentés, ám a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény – a feljelentés pontos tartalmának még lesz szerepe, erre még később visszatérünk a cikkben. Mindenesetre az indoklásban több minden más mellett az volt olvasható, hogy a vonatkozó törvény alapján rémhírterjesztést az követ el, aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa. Magyarországon pedig jelenleg a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet és humanitárius katasztrófa miatt különleges jogrend van érvényben 2025. november 14. napjáig. – A tényállás megvalósulásához szükséges azonban, hogy a valótlan tényállítás alkalmas legyen arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa. A feljelentés nem tartalmazott adatot arra vonatkozólag, hogy a közösségi oldalon közzétett bejegyzésben foglaltak a veszélyhelyzeti védekezés mely konkrét intézkedéseit érintheti hátrányosan. Hatóságunk álláspontja szerint a bejegyzés nem alkalmas arra, hogy a különleges jogrendi védekezést akadályozza vagy meghiúsítsa, ezek alapján a feljelentésben közölt tényállás a rémhírterjesztés bűntettének megállapítására nem alkalmas – fejtették ki.
Gelencsér Ferenc ezt lapunknak úgy kommentálta: „Egészen elképesztő gyorsasággal döntöttek a nyomozó hatóságok arról, hogy nincs semmi látnivaló Szentkirályi Alexandra félelem- és gyűlöletkeltésre építő videója kapcsán. Hát kérem ilyen gyors munkavégzés mellett azt sem értem, hogy lehetséges egyáltalán a bűnözés Magyarországon. Amíg a momentumos aktivistákat és politikusokat sorra veszik elő azért, mert a Lánchíd járdáján békésen sétálnak, addig az állampárti politikusok nyílt háborús uszítására csak legyintenek. Jövőre a rendőrség is egy pártpolitikától független intézmény lesz.”
Az ügyet egyébként nem kívánja annyiban hagyni a Momentum politikusa, ezért panasszal élt, hogy a nyomozó hatóság feljelentést elutasító határozatát helyezzék hatályon kívül és rendeljenek el nyomozást. Ebben azt is leírta, hogy ő nem a közveszély színhelyén elkövetett rémhírterjesztés büntetettének gyanúja miatt tett feljelentést, hanem általánosságban utalt arra, hogy szerinte a bejelentésben hivatkozott videóposzt jogsértő és akár bűncselekményt is megvalósíthatott. Kéri ezért az ügyészséget, hogy a bejelentésében foglaltakat vizsgálják meg az összes köznyugalmat érintő büntető tényállások tekintetében is.
Gelencsér egyébként panaszát a közösségi oldalán is kommentálta, és azt írta, a bejelentését egy másik személy feljelentésének nyomán (??!) elutasították. Tették mindezt egy általa meg nem nevezett tényállásra hivatkozva. „Felszólítom a nyomozó hatóságot, hogy a bejelentésem nyomán ne egy konkrét Btk. passzust, hanem a teljes Btk-t megvizsgálva járjanak el. Különös tekintettel a háborús uszításra, a közösség elleni uszításra vagy a közveszéllyel való fenyegetésre” – írta. A Momentum politikusa további kérdésünkre azt is elmondta: „az eddigi évek tapasztalatai alapján szándékosan nem »feljelentést« tettünk hanem bejelentést. Előbbinél meg kell határoznia a feljelentenek a Btk megfelelő passzusát, utóbbinál viszont a rendőrségnek kell megvizsgálnia a cselekményt a teljes Btk-ra kivetítve”. A másik személy feljelentését pont emiatt utasították el, viszont Gelencsérék szerint eljárási hibát vétettek, hogy a kettőt összevonták.