„Ma az irgalmas samaritánus példázatáról prédikáltam, Lukács evangéliumából. Nem sokkal kezdés előtt értesültem Dániel haláláról. A szószéken kikívánkozott belőlem néhány spontán gondolat” – így kezdi legfrissebb Facebook-bejegyzését Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.
„Elmondtam, hogy legalább egy éven át tanúi voltunk annak, hogy egy ember fekszik az út szélén félholtan, miként a példázatban is szerepel. Abban is megismétlődött a történet, hogy e mellett az ember mellett is elmentek sokan. Papok és léviták; törvénytudók és farizeusok. Tudom ugyanakkor, hogy az ő életében is megjelentek irgalmas samaritánusok, akik mellette voltak éjjel és nappal: szondával táplálták, tisztába tették, felolvastak neki. Legfőképpen pedig beszélgettek vele szóban és írásban, focimeccsre és színházba vitték, ugratták, nevettek vele. Ezzel azt az emberi méltóságot adták meg neki, amitől közönyüknél fogva sokan meg akarták fosztani őt. Ezek a segítők bizonyára tiltakoznának az ellen, hogy ők irgalmas samaritánusok lettek volna. Lehet, hogy nem fekete öves keresztények, de a samaritánus lét lényege éppen ez az idegenség. Jézus mégis őket állítja példának, akik talán még helyreállíthatják egy identitását vesztett és önelégült vallási közösség hitelét” – írja Fabiny Tamás, hozzátéve: az egyházban hálásak lehetnek nekik, és még inkább hálásak lehetnek Karsai Dánielnek.
„Leginkább azért, hogy kitartóan kezdeményezte a párbeszédet. Szívósan küzdött az ember méltóságáért. Korántsem csak a sajátjáért, hanem mindazokért, akik kiszolgáltatottan fekszenek a Jeruzsálemek és Jerikók közötti utakon. Ahol madár talán jár, de irgalmas samaritánus csak elvétve. Dániel nem rejtegette erőtlenségét, de nem is hivalkodott azzal. Szívem mélyén azt remélem, hogy halála pillanatában meghallotta Jézus szavát, aki az ugyancsak sok földi terhet hordozó és gyakran a halál révén álló Pál apostolnak ezt mondta: ‘Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.’ Bízom benne, hogy Dániel is célba ért, hazatalált. Ahogy szerette volna, mosollyal az arcán” – írja a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.