Csak jövőre kaphatnak támogatást az árstop miatt bajba került falusi kisboltok
A Magyar falu program támogatásával nyílt kisbolt a Komárom-Esztergom megyei Ácsteszéren az avatás napján, 2022. november 14-én (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

Megjelent a Magyar Közlönyben a kormány határozata a kistelepülési üzletek támogatásáról, amely annyiban csalódást keltő, hogy egyelőre nem jelent gyors segítséget.

A határozat leszögezi: a kormány egyetért azzal, hogy a kistelepülési élelmiszerüzletek a megnövekedett költségeikhez történő hozzájárulás érdekében – a Magyar Falu Program keretében, pályázati formában – támogatásban részesüljenek.

Varga Mihály pénzügyminiszternek – Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Gyopáros Alpár bevonásával – kell gondoskodnia arról, hogy erre a célra legfeljebb 8 milliárd forint többletforrás álljon rendelkezésre, 2023. január 15-ig. Gyopáros Alpár feladata az lesz, hogy december 15-ig dolgozza ki a támogatás feltételeit és gondoskodjon a pályázat kiírásáról.

Mint megírtuk, a kormánybiztos hétfőn Ácsteszéren még azt ígérte, hogy a pályázat néhány héten belül elindul, és a lehetőséggel minden olyan kisbolt élhet, amely 2000-nél kevesebb lakosú településen működik. Az elnyert összeg bér- és rezsiköltségre számolható majd el.

Az MTI szerint Gyopáros Alpár jelezte, hogy a pályázatok nem a Magyar Falu Program, hanem a Bethlen Gábor Alapkezelő oldalán jelennek majd meg, az egyszerűsített dokumentumok kitöltéséhez nem kell szakértő, ezért a pályázatírás költsége nem lesz elszámolható.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter múlt szerdán jelentette be a kisboltok támogatását, akkor azt állította, még idén fizetni akarnak.